Vajdaság
Magyarkanizsa: Virágkötészeti verseny a középiskolában
Betűméret:             
Szombaton délelőtt a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban hagyományos virágkötészeti versenyen mérhették össze ügyességüket, fantáziájukat az iskola kertészeti szakirányának tanulói és néhány általános iskolás diák. Ötven virágköltemény közül választotta ki a háromtagú zsűri azokat az alkotásokat, amelyek leginkább megfeleltek a virágkötészet követelményeinek.
Majoros Nyilas Erzsébet, a leendő kertészeket oktató tanárnő elmondta, hogy az általános iskolások közül öt kompozícióval nevezett be hat felső osztályos tanuló. A középiskolások két kategóriában indulhattak a kezdők csoportjában az elsősök, a haladók kategóriájában a kertész technikusok és a végzős kertészek mutathatták be kreativitásukat. Ezt a verseny minden évben kétszer megszervezik télen száraz virágból, készítenek alkotásokat, tavasszal szezonális növényekből készülnek az ikebanák, csokrok. A verseny fontos követelménye volt, hogy kizárólag élő növényeket lehetett felhasználni valamint nagyon fontos volt a színek, az arányok összhangja is.
A legtöbb tanuló most, a kertekben pompázó nőszirmokból, pünkösdirózsából készített virágalkotással mutatkozott be, de a kreációk között még kőrózsával díszített virágköltemények is voltak a kertészeti üzletekben megvásárolható “virágalapanyagok” mellett.
A kezdők kategóriájában Tormás Ágnes lett az első, majd Bakos Leóna és Özvegy Tamás.
A haladók mezőnyében Bakos Anita munkáját értékelték a legjobbnak, őt követte Goór Adrienn kreációja, majd Papp Rita virágkötészeti alkotása. Az általános iskolások közül Rekecki Katalin munkája nyerte el a zsűri tetszését.
M. I.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó