Vajdaság
Nagybecskerek: A legtöbb szavazatot a "haladók" kapták
Betűméret:             
Az új nagybecskereki városi képviselő-testületben hat párt, illetve koalíció képviselői kapnak majd helyet. Legtöbb mandátuma - összesen 24 - a Szerb Haladó Pártnak lesz, közölte ma a városi választási bizottság.
A 70 választói helyből 68 adatainak feldolgozása után az eredmények szerint a Demokrata Párt 15, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga 13, a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíció pedig 8 mandátumot szerzett. A Szerb Radikális Pártnak is lesz 4 képviselője, s a VMSZ-nek három.
A nagybecskereki városi képviselő-testületben 67 hely van.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó