Vajdaság
Nagybecskerek: Ünnepeltek a Boldogasszony Iskolanővérek
Betűméret:             
A Boldogasszony Iskolanővérek világszerte ünnepelnek május 9-én, megemlékeznek az alapítójukról, boldog Gerhardinger Mária Terézia anya égi születésnapjáról. Ő egyébként 215 éve született Bajorországban, és 133 éve költözött az égi hazába.
A nagybecskereki Boldogasszony Iskolanővérek erre az alkalomra, erre az ünnepségre egy előadással kedveskedtek a zárdakápolnába látogatóknak. Az előadó a kongregációjukról készített egy összefoglalót, továbbá az Iskolanővérek négy fő karizmájáról: az egységről, az eucharisztiáról, a nevelésről és Máriáról beszélt.
Pekó M. Adrien nővér, volt tartományfőnök, az előadásában elmondta, hogy az egységet nagyon fontosnak tartja a mai szétzilált és összetöredezett világban, ahol külön meg kell tanulnunk, hogyan tartsunk össze.
- Nagyon nagy jelentősége van az egységnek, nemzetünk szempontjából és a körülöttünk, velünk élő emberek szempontjából is. Az eucharisztia nagyon fontos központi szerepet tölt be az életünkben. Eucharisztiás életet élünk, a megtört, megáldott és szétosztott kenyér életét, és erre próbáljuk tanítani, buzdítani a munkatársainkat, tanítványainkat is. A nevelés Terézia anyánk fő karizmái közé tartozott, az átformáló nevelést tartotta nagyon fontosnak, és hogy elsegítsük a tanítványainkat a képességeik teljességéhez. Hogy minél teljesebb emberek lehessenek, és így minél teljesebb Isten-gyermekek is. Mária pedig rendünk védőasszonya, védőanyja, mindannyian viseljük is a nevét, és úgy is fordulunk hozzá, mint édesanyánkhoz – mondta Andrien nővér.
Az előadás után egy szentmisét mutatott be Papp Tihamér OFH, a Mátraverebély – Szentkút nemzeti kegyhely egyik lelki pásztora msgr. Gyuris Lászlóval, nagybecskereki plébánossal és Halmai Jánossal, káplánnal. Közreműködött a Gerhardinger Mária Terézia anya nevét viselő énekkar. A szentmise után agapéra hívták a jelenlevőket.
Kónya-Kovács Otília
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó