Vajdaság
Újvidéken évente 1000 kerékpárt "kötnek el"
Betűméret:             
A Vajdasági Kerékpáros Szövetség adatai szerint Újvidéken évente legalább ezer biciklit lopnak el, de a valós szám bizonyára ennél nagyobb, mert a polgárok sokszor be sem jelentik, ha lába, vagyis hát, kereke kel bringájuknak, hiszen nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy valaha is visszakapják.
A tartományi székvárosban mindenkor és mindenhonnan lopnak biciklit. Éjszaka, de fényes nappal is, udvarokból, parkolókból, de pincékből és kerákpártárolókból is.
Amennyiben a kétkerekű értéke nem haladja meg a 15 ezer dinárt, a rendőrség ki sem megy a helyszínre, a tulajdonosnak pedig nem marad más hátra, mint hogy feljelentést tegyen ismeretlen tettes ellen. Hogy ez mennyire eredményes, azt mondani sem kell, hiszen az Újvidékről elorrozott kétkerekűk Szerbia szerte felbukkanhatnak. (021)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó