VMDK: törvényt sértett a csókai választási bizottság
Betűméret:
Harminc szavazattal rövidítették meg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének csókai szervezetét a május 6-i választásokon – állítja Csonka Áron pártelnök. Azon kérvényüket pedig, amelyben a szavazatok újraszámlálását kérik, a községi választási bizottság elutasította.A harminc szavazat egy mandátum sorsáról döntött a csókai képviselő-testületben, amit így nem a VMDK, hanem a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kapott meg, állítják a pártban.
Csonka Áron elmondta, írásos kérvénnyel fordultak a községi választási bizottsághoz, miután megállapították, hogy a bizottság által közzétett eredmények nem egyeznek meg azokkal az eredményekkel, amelyeket a párt választási megfigyelői jelentettek a szavazatszámlálást követően. Amíg a VMDK adatai szerint a párt helyi listájára leadott szavazatok száma 205, addig a választási bizottság eredményei szerint a rájuk voksolók száma 175, vagyis 30 szavazattal kevesebbet kaptak, állítják a pártban.
- Ha a VMDK képviselethez jut, akkor ez az egy képviselő lett volna a mérleg nyelve a magyar többségű önkormányzat kialakításánál. Ez volt a kiváltó ok, ami miatt beadványunkban kértük a választási anyagba való betekintést, és a szavazatok újraszámlálását, a két jázovai és egy padéi szavazóhelyet hangsúlyozva, ahonnan eltérő adatok érkeztek a VMDK megfigyelőitől – fogalmazott Csonka.
A párt elnöke továbbá elmondta, meglepetésként érte őket a választási bizottság döntése, amely szerint a jegyzőkönyvbe való betekintést jóváhagyták, míg a szavazócédulákhoz való hozzáférést megtagadták tőlük.
- Sajnálatos módon ebben a szégyenletes és törvénytelen döntés meghozatalában a döntő szerepet a helyi Vajdasági Magyar Szövetség és a Demokrata Párt képviselői játszották – tette hozzá Csonka. - Véleményünk szerint ezzel a döntéssel súlyosan sérült a választásokat szabályozó törvény, és ezért a VMDK bűnvádi eljárást fog indítani a községi választási bizottság tagjai ellen.
(pzs)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




