Vajdaság
Továbbra is ellentmondó nyilatkozatok a Čanakkal kapcsolatba hozott incidensről
Betűméret:             
Danilo Ikodinović, egykori válogatott vízilabdázó, jelenleg vendéglátós, akinek vendéglője előtt bántalmazták állítólag Pavle Lešanovićot, ennek elkövetéséért pedig az áldozat Nenad Čanakot tette felelősé, azt nyilatkozta, a hatóságoknak módjukban áll kideríteni az eset részleteit.
"A rendőrségnek és a bíróságnak ideális feltételei vannak ahhoz, hogy megtalálják a felelőst mindazért, ami a vendéglő előtt történt. Ennyit mondhatok, a többit már elmondtam a rendőrségen", írta Ikodinović a Twitteren. Ugyanitt hozzátette, a nyomozás érdekében további részleteket nem árulhat el.
Emlékeztetőül, a belgrádi Pavle Lešanović azt állítja, vasárnap hajnalban súlyosan bántalmazták egy újvidéki kocsma előtt, amelynek tulajdonosa Danilo Ikodinović egykori válogatott vizilabdázó. A férfi azt állítja, Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és testőrei verték meg.
"Megállt egy fekete terepjáró, kiszállt belőle Čanak és két testőre. Elkezdtek szidalmazni, azt mondták, belgrádi söpredék vagyok, majd Čanak botjával az arcomba vágott", vallotta Lešanović, aki azt is állította, hogy a két testőr a földre taszította, megverte, majd távoztak a tetthelyről.
Másfelől, Čanak a Facebook oldalán azt írta, az újvidéki vendéglő előtt történt incidensben ő az unokahúgát védte, s megismételte, senkit sem támadott meg. Szavai szerint, unokahúga hívta, jöjjön, vigye haza, "mert a 'sértett' olyan pimaszul viselkedett vele, hogy védelmet kellett kérnie még Ikodinovićtól is, aki ugyancsak jelen volt, s aki figyelmeztette is".
"Elvittem a rokonomat haza, aztán felhívtam Danilo Ikodinovićot és mondtam, beszélnünk kell. A vendéglő előtti parkolóban ott találtam a 'sértettet', megpróbáltam beszélni vele, de szemmel láthatóan részeg volt, s láttam, itt most nincs értelme semmiféle beszélgetésnek", emelte ki Čanak, aki minden más változat hitelességének lehetőséget elvetette.
A B92, a nyomozáshoz közelálló forrásoktól szerzett értesülései szerint vannak arra utaló jelek, hogy Čanaknak volt köze az incidenshez. Azt még nem tudni, minek fogják az esetet minősíteni. (B92)
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó