Nemzetközi borfesztivált tartanak Temerinben
Betűméret:
A temerini Kertbarátkör az idén 16. alkalommal szervezi meg a Vince-napi borfesztivált, január 19-én a Sportcsarnokban. A rendezvény már szerdán kezdetét vette, amikor is a szervezők megkezdték a borminták átvételét. Snjeder Sándor, az egyesület sajtófelelősének elmondása szerint, az idén több mint 500 borminta érkezett be. Ez valamivel kevesebb, mint a korábbi években, azonban ez alkalommal is minőséges borokat bíráltak el. Közel kétszáz fehér, ugyanennyi vörösbor mintával neveztek be a versenyre, de az idén is sokan elhozták rosé, siller, desszert és gyümölcsborukat is. Nemzetközi fesztiválról van szó, hangsúlyozta a sajtófelelős, hiszen Szerbián kívül Magyarországról, Horvátországból, Romániából és Moldáviából is érkeznek borászok a jövő szombati rendezvényre. A borok értékelése már ma megtörtént, közel nyolcvan borszakértő bírálta el a beérkezett mintákat.
A fesztivál napján a program délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, 11 órakor sajtótájékoztatót tartanak, amit szakelőadás követ majd, egy órától kulturális műsorra kerül sor, eredmény viszont két órakor hirdetnek. A rendezvényre a belépés díjtalan, négy kóstolójegy száz dinárért vásárolható meg, de a sportcsarnok látogatói megkóstolhatják az ízletes „kertész” paprikást, a sült kolbászt, illetve a hagyományos töpörtyűs pogácsát.
ácsi
Székelykeve fennállásának 140. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak ma a faluban. Felavatták a település második székelykapuját, a tájház udvarán pedig a Barátság kopjafát.
Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött a Szent István templomban, amelyet Szemerédi Pál dél-bánáti esperes, helyi plébános...
2026. JÚNIUS 28.
[ 22:07 ]
Az első betakarítási eredmények alapján a terméshozam elmarad a korábbi várakozásoktól, ugyanakkor a szemek minősége kedvező, fehérjetartalmuk eléri a 14 százalékot. A felvásárlók az új termésre kilogrammonként 19 dináros előlegárat hirdettek meg.
Az RTS-nek nyilatkozó gazdák szerint az idei hozamok hektáronként...
2026. JÚNIUS 26.
[ 16:59 ]
Szerda óta tilos a vezetékes víz fogyasztása Csantavéren. Az intézkedést a Vajdasági Egészségügyi Titkárság Egészségügyi Felügyeleti Szektorának Szabadkai Egészségügyi Felügyelősége rendelte el, miután a hét elején végzett vizsgálatok során az egyik mintában a megengedett határértéket meghaladó szennyeződést...
2026. JÚNIUS 26.
[ 16:51 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

