Vajdaság
Magyarkanizsa: Vandalizmus a strandon
Betűméret:             

Összetört tájékoztató táblák, részben vagy teljesen kiégett szemetesek fogadták tegnap a Községi Turisztikai Szervezet illetékeseit a magyarkanizsai városi strandon.

Szemmel láthatóan piromániás vandálok garázdálkodtak az idényen kívül viszonylag elhagyatott, néptelen helyen, ügyelve arra, hogy vandalizmusukat a térfigyelő kamerarendszer által befogott területen kívül éljék ki. Az esetről Krekuska Róbert igazgatótól kértünk bővebb felvilágosítást.

- Sajnos nem ez az első eset, hogy ilyesmi megtörténik a strandon és magán a Tisza-parton. A folyami határátkelőnél például darabokra törték az információs táblát, a töltésen a strandlejárónál lévő házirendet ismertető és a vendégeket köszöntő, tavaly éppen egy korábbi rongálás miatt felújított táblát is megrongálták. Ezúttal maga a strand került sorra, ahol felgyújtották a helyi középiskola diákjai által, gyakorlati munka gyanánt készített, szemre is szép, környezetbe illő, farácsos szemeteseket, amelyek porig égtek, csak fémvázuk maradt meg. Az iskola ingyenesen készítette el ezeket, csupán az anyagot kellett biztosítanunk számára, egy helyi vállalkozó pedig – ugyancsak ingyen - lebetonozta őket, mert a korábbi, nehéz, betonból öntött szemeteseket a vandálok egyszerűen felborították vagy legurították a töltésről. Az új szemetesek összefogásból készültek el, nagyon jól mutattak a strand betonjárdája mellett, a felelőtlen elkövetők azonban cselekedetükkel egy pofont adtak ennek az összefogásnak és annak a törekvésünknek is, hogy szebbé, emberközelibbé és vendégszeretőbbé tegyük környezetünket. Reggelente nem egyszer találkoztunk tűzgyújtás nyomaival a strandon, ami arra utal, hogy időnként valakik ott buliznak, de sajnos a leggyakrabban nem oltják el a tüzet, ami komoly veszélyt jelent a környékre nézve, de szemetelnek és egyéb kisebb károkat is okoznak ilyenkor. Tavaly jelentős összeget költöttünk a Tisza-part, ezen belül a strand rendezésére, minek eredményeként jelentősen megnőtt a látogatottsága, az időközben sikerrel kategorizált autóskempingünkben is növekedett vendégszám. A rendezési, korszerűsítési és szépítési munkálatokat az idén folytatni szerettük volna, de sajnos az újabb és egyre gyakoribb vandalizmus miatt ezt az évet is a tönkretett dolgok megjavításával, újraállításával kell kezdenünk, így viszont nehezen tudunk egyről a kettőre jutni. Az esetet természetesen jelentettük a rendőrségen is, ahol az első reakció az volt, hogy nem garázdálkodók, hanem a szél tette tönkre a töltésen álló tájékoztató táblát. A tábla nagysága, súlya és felfüggesztése alapján mi ezt nem így látjuk, ezért - a táblák és a szemetesek miatt is - mindenképpen kezdeményezni fogjuk az eljárás megindítását ismeretlen elkövető vagy elkövetők ellen – nyilatkozta a Turisztikai Szervezet igazgatója.

Bödő Sándor

Enyhült a hőség Vajdaságban - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) arra figyelmeztetett, hogy a hosszan tartó hőhullámmal párosuló rendkívüli aszály Vajdaságot sújtja a legsúlyosabban. Az időjárási körülmények azokat a szántóföldi növényeket érintik, amelyek jelenleg a szemtelítődés kulcsfontosságú szakaszában vannak. A...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 10:00 ]
Radivoje Jovović független tartományi képviselőt közvetlenül azután érték fenyegetések, hogy bejelentették: a tartományi képviselőházban megalakult a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselőcsoport, amelynek ő is tagja. Radivoje Jovović Facebook-oldalán azt írta, szinte soha nem kapott még annyi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:59 ]
A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó