Vajdaság
A VMSZ által jelölt államtitkárok
A koalíciós szerződés teljes szövege a VMSZ honlapján olvasható
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség, élve a március 16-i választásokon kapott erőteljes felhatalmazással, a parlamenti többség részeként, kormányzati szerepet vállalt. A Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződés szerint a VMSZ programjának prioritásai a kormánykoalíció célkitűzéseinek részévé váltak. A két párt között létrejött szerződés teljes szövege megtalálható a VMSZ honlapján.

A Vajdasági Magyar Szövetség kormányzati részvétele államtitkári szinten fog megvalósulni. A párt Elnökségének döntése értelmében államtitkári tisztségre a VMSZ tagjainak sorából a következőket jelöli: az Egészségügyi Minisztériumba dr. Vickó Ferenc egyetemi docenst, sebész szakorvost, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúraügyi Minisztériumba Kern Imre vegyészmérnököt, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Hírközlési Minisztériumba dr. Győri Lukrécia rendkívüli egyetemi tanárt, idegenforgalmi szakembert, a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériumba Juhász Attila mezőgazdasági mérnököt, a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztériumba Csikós László szociális munkást. A Miniszterelnök projektumokért felelős legszűkebb szakmai stábjába Juhász Bálint okleveles közgazdászt delegáljuk, közli a VMSZ sajtószolgálata.

***

Vickó Ferenc onkológus az egészségügyi minisztériumban lesz államtitkár – számolt be kedden Közügyek című hírháttér műsorában a szabadkai Pannon RTV. A szakpolitikusokat bemutató műsorban elhangzott, hogy az 55 éves szakorvos mostanáig a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatója volt, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán.

Győri Lukrécia a kereskedelmi, idegenforgalmi és hírközlési minisztériumban kapott helyet. A 44 éves egyetemi tanár szakterülete az idegenforgalmi menedzsment és a fogyasztói magatartás. Közreműködött a VMSZ 2014-től érvényes területfejlesztési programjának kidolgozásában.

Juhász Attila mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztérium államtitkára lesz, a 38 éves. A bánsági mezőgazdasági mérnök a budapesti Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán szerzett diplomát 2003-ban. Ezt követően két évig az Egyesült Nemzetek Szervezete Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének szerbiai projektjében vett részt. 2012 óta vajdasági tartományi képviselő volt.

Kern Imre 2007 óta a vajdasági fejlesztésekkel foglalkozott a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyetteseként. Az alap számos kulturális jelentőségű épület felújítását támogatta, illetve az infrastruktúra kiépítésében is segített. Kern ezentúl az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztérium államtitkára lesz.

Csikós László a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyi minisztériumban végzi munkáját ezentúl. Gyógypedagógusként évekig foglalkozott sérült, illetve halmozottan sérült gyermekek és fiatalok nevelésével, oktatásával. Csikós László a VMSZ tanya- és falugondnoki rendszerének kidolgozásában vállalt jelentős szerepet.

Juhász Bálint Aleksandar Vučić miniszterelnök legszűkebb szakmai stábjának a tagja lesz az öt politikus mellett. Juhász Bálint közgazdász, 2012 óta vajdasági gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági titkárhelyettes volt.

Az államtitkárokat hivatalosan várhatóan május második hetében nevezik ki. (MTI)

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó