Vajdaság
Módosítják a nemzeti tanácsokról szóló törvényt
Betűméret:             

A kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztásáról szóló törvénymódosítást követően a kisebbségi önkormányzatok hatáskörei kerülnek a szerb parlament napirendjére - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetője kedden Belgrádban.

A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a szerb parlament kedden folytatta a törvénymódosítás vitáját.

A módosításra azért van szükség, mert januárban alkotmányellenesnek nyilvánították az említett törvény néhány pontját.

A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság három évig tartó eljárást követően a nemzeti tanácsokról szóló törvény két törvényszakaszát teljes egészében, további nyolc szakaszát pedig részben hatályon kívül helyezte.

Pásztor Bálint az MTI-nek megismételte azt az álláspontját, miszerint megengedhetetlen, hogy a bírói testület megnyirbálta a törvényt. Hozzátette azonban: a bírák kimondták azt is, hogy számos hatáskör visszaállítható, ha a kérdéses pontokat átfogalmazzák. A feladat elvégzésére hamarosan munkacsoportot állítanak fel.

Emlékeztetett arra is, hogy az alkotmánybíróság döntése a nemzeti tanácsokról szóló törvény 139 szakaszából mindössze tízet érint, ami azt jelenti, hogy a taláros testület nem kérdőjelezte meg a nemzeti tanácsok létjogosultságát és a hatáskörök túlnyomó többségét.

A hatálytalanított rendelkezések egy része olyan kollektív kisebbségi jogokat biztosított, amelyeket a Magyar Nemzeti Tanács és a többi kisebbségi nemzeti tanács évek óta törvényesen gyakorolt, azaz a döntéssel a kisebbségi jogok elért szintje csökkent, a szerzett jogok sérültek.

A magyar Külügyminisztérium a januári döntést követően aggodalmát fejezte ki a döntés miatt, hangsúlyozva, hogy az visszalépést jelenthet a kisebbségi önkormányzás eredményeit illetően. A minisztérium akkor különösen sajnálatosnak nevezte azt, hogy az alkotmánybíróság törölte a kisebbségi nemzeti tanácsok azon jogát, hogy együttműködjenek az anyaországi állami szervekkel.

Ahhoz azonban, hogy a hatáskörökről lehessen tárgyalni, előbb biztosítani kellett azt, hogy az októberi nemzeti tanácsi választások már egy új szabályozás szerint folyjanak le, így a mostani módosítások erre vonatkoznak – magyarázta a vajdasági magyar politikus. Egyebek mellett a korábbiakkal ellentétben a nemzeti tanácsok esetében is lehetőség lesz rendkívüli választások kiírására, módosítják a névjegyzékbe vételre vonatkozó szabályozást, és azt is, hogy ezentúl a Köztársasági Választási Bizottság bonyolítja le a voksolást ugyanúgy, ahogyan a parlamenti választások esetében. (MTI)

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó