Vajdaság
Deli Andor: Hangsúlyosan képviselni a vajdasági magyarságot érintő kérdéseket
Betűméret:             

Deli Andor szerint megmarad a Fidesz-KDNP erős képviselete az Európai Parlamentben a következő években is.

Erről a vajdasági magyar politikus azután beszélt vasárnap este az MTI-nek, hogy mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP listáján.

A részvételi arányt sajnálatosan alacsonynak nevezte, ugyanakkor megjegyezte: ez, úgy tűnik, általános európai trend.

Hozzátette: az eredmények azt mutatják, hogy megmarad a pártszövetség erős képviselete az Európai Parlamentben.

Az elképzeléseiről szólva kiemelte: hangsúlyosan szeretné képviselni a vajdasági magyarságot érintő kérdéseket, így a többi között az érdekérvényesítés területét.

Szerbia integrációs folyamata most indul el, és kiemelt figyelemmel kell kísérni, nehogy elsikkadjanak a vajdasági magyarság számára fontos témák - mondta. (MTI)

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó