Vajdaság
Pásztor: Nem megyek sehova, Čanak neveletlen
Betűméret:             

A parlament választotta meg, s csak abban az esetben válik meg tisztségétől, ha a képviselők elégedetlenek lesznek munkájával, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke.

“Ez a tisztség nem örökség. Ez egy olyan pozíció, amelyre a képviselők több mint 50 százalékának támogatásával, s javaslatára kerültem és itt is maradok, amig másként nem döntenek. Amíg pedig itt leszek, tisztességesen és hatékonyan végzem a munkámat, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik”, jelentette ki Pásztor Nanad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökének azon megjegyzését kommentálva, miszerint ez a hely a ligásokat illetné.

Pásztor, aki a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, arra a kérdésre válaszolva, hogy a párt tartományi koalíciós partnerének ilyen kijelentése megbonthatja-e a koalíciót, azt mondta, hogy az ilyen kijelentések finoman fogalmazva is otrombák.

“Én vajdasági vagyok, magyar, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, úriember. Én nem bocsátkozok bele ezeknek a mondatoknak a kommentálásába, nem vagyok a verbális sárdobálás híve. Úgy vélem, az ilyen kommentárok nem tisztességesek és nem illendőek, legfőképp pedig nem állnak összhangban azzal, amit vajdasági ízlésnek neveznek”, mondta Pásztor.

Nenad Čanak, a LSV elnöke tegnap azt nyilatkozta, pártját illetné meg a tartományi képviselőház elnöki széke. Čanak tegnap azt is mondta, hogy a VMSZ “a magyar jobboldali párt, a Fidesz kihelyezett tagozata”, amellyel együtt bekerült az Európai Parlamentbe.

A VMSZ a ligásokkal és a Demokrata Párttal (DS) alkotja a többséget a vajdasági parlamentben. (Beta)

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó