Vajdaság
Újvidék: Beomlott a szlovák kultúrközpont épületének teteje
Betűméret:             

Az Újvidék központjában található Vuk Karadžić utcában ledőlt annak a háznak a nagy része, amely a szlovák evangélikus egyház tulajdonában van, s amelyet évek óta a Pavel Jozef Šafarik Szlovák Művelődési Központ használ.

Katarine Mosnar, a szlovák kultúrközpont elnöke a 021-nek elmondta, a több mint százéves épület jó állapotban volt egészen a múlt hétig, amikor megrepedt egy tetőgerenda, ma reggel pedig a tető elkezdett beomlani, majd nagy része a járdára és az utcára esett.

Mosnar azt is elmondta, múlt héten értesítették a felügyelőséget a megrepedt tetőgerendáról, de az illetékes intézmények nem reagáltak, valamint egyetlen mester sem akarta elvállalni a javítást, mert a kultúrközpont nem tudott volna sokat fizetni.

„Nagy problémát jelent ez számunkra, mert az épületben értékes könyvtárat őrzünk, valamint bent vannak egyéb tárgyaink is” – mondta Mosnar. (021.rs)

A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó