Vajdaság
Átadták az első magyar listát a nemzeti tanácsi választásokra
Betűméret:             

Átadták az első magyar listát a nemzeti tanácsi választásokra pénteken Belgrádban, ezzel megkezdődött az a folyamat, amelynek a végén a vajdasági magyarság megválasztja 35 fős kisebbségi önkormányzatát, a Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT).

A Magyar Összefogás nevet viselő listán a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség 17 jelöltje mellett a történelmi egyházak képviselői, valamint olyan értelmiségiek és civilek kaptak helyet, akik a vajdasági magyar közösség szellemi, oktatási, kulturális életében kimagasló szakmai teljesítményről tettek tanúbizonyságot.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az átadáskor újságíróknak azt mondta: ezzel a listával a magyar közösség folytatni tudja azt az építkezést, amelyet az előző nemzeti tanács elkezdett.

Hajnal Jenő - aki a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet éléről várhatóan október 26-a után az MNT elnöki pozíciójába kerül - szintén az elődök jelentőségét emelte ki. Szerinte a Korhecz Tamás vezette MNT 2010 és 2014 között erős alapokat fektetett le, amelyekre a következő négy évben eredményesen lehet építeni.

A Szerbiában élő kisebbségek a nemzeti tanácsokon keresztül valósítják meg a kulturális önigazgatáshoz való jogukat, ami a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki. A jelöltlista összeállításakor a területi lefedettséget és a négy nagy területhez fűződő szakmaiságot vették figyelembe - magyarázta a listavezető.

Október 26-án a Szerbiában élő 22 nemzeti kisebbség közül 17 választhatja meg közvetlen módon saját kisebbségi önkormányzatát. A hat vajdasági magyar párt közül eddig csupán a VMSZ jelentette be indulását, és adta át listáját, a többi magyar párt egyelőre nem közölte, indul-e, és ha igen, milyen felállásban. (MTI)

A jelöltek hivatalos listája itt megtekinthető.

Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Két személy megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő reggel történt Magyarkanizsa kijáratánál, a szabadkai úton. Két személygépkocsi ütközött össze, a járművek olyan súlyosan megrongálódtak, hogy a sérülteket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Az egyik autóban egy gyermek is utazott, aki az első...
2026. NOVEMBER 2.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó