Vajdaság
Kövér optimistább jövőt remél a vajdasági magyarság számára
Betűméret:             

Derülátóbb jövőt remél a délvidéki magyarság számára az Országgyűlés elnöke, aki vasárnap járt a Vajdaságban, és interjút adott a szabadkai Pannon RTV-nek.

A hétfőn sugárzott beszélgetésben Kövér László kifejtette, hogy a magyarországi helyzet változásával a vajdasági magyar közösség életkedve és bizakodása is kezd visszatérni.

Reményét fejezte ki, hogy négy év múlva a mérleg még jobb lesz, az optimistább jövőkép pedig egyúttal azt is jelenti majd, hogy az ott élő fiatalok a mainál kisebb arányban hagyják el szülőföldjüket.

Hozzátette, hogy a demográfiai probléma Magyarországon is égető kérdés, de egy olyan közösség esetében, "amelyet még az asszimiláció is sújt, a természetes fogyáson túlmenően az emigráció nagyon súlyos következményekkel járhat".

A múlttal kapcsolatban kifejtette, hogy "amikor Magyarországon reménytelennek tűntek a viszonyok, akkor egy olyan közösségnek az élete, amelyik nem nagyon tud meglenni önállóan az anyaország hathatós támogatása nélkül, még reménytelenebbnek tűnt". Hozzáfűzte: "azokban az években az volt a feladatunk, hogy a reményt tartsuk életben, és az itteni vezetőknek is az volt a feladatuk, hogy ezt megpróbálják".

A vajdasági magyarság kulturális autonómiájára és az azt megvalósító Magyar Nemzeti Tanácsra (MNT) utalva úgy fogalmazott: a remény megtartásán túl a vajdasági magyarok "elértek valami olyat, amit egyelőre a Kárpát-medencében, a Magyarországgal határos országokban a magyar közösségeknek még nem sikerült elérni". Szerinte az MNT "a vágyainkhoz képest keveset, a lehetőségekhez képest viszont elfogadható eredményeket ért el".

Szerbia európai uniós csatlakozásáról úgy nyilatkozott, hogy Budapest mindenben szeretne segíteni Belgrádnak ezen az úton, "nem csak abban, hogy ez a törekvésük minél rövidebb idő alatt megvalósuljon, hanem abban is, hogy azokat a hibákat is sikerüljön Szerbiának mint államnak elkerülnie, amiket mi nem kerültünk el".

A két ország és általában Magyarország és szomszédai kapcsolatáról szólva kifejtette: "Azt szeretném, ha végre egyszer ezek a kölcsönös elvárások nem úgy fogalmazódnának meg, hogy van bennük egy kicsit számon kérő vagy fenyegető él" - fejtette ki. Úgy magyarázta, szeretné, ha nem kellene küzdeni azért, "hogy a másik is adja meg ugyanazt a méltányosságot, ugyanazt az elbánást a saját területén élő magyar közösségeknek, amit mi igyekszünk megadni (a Magyarországon élő kisebbségeknek)". Ez a méltányosság mindig a többségi eliten múlik - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke. (MTI)

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a köztársasági elnök tanácsadója ma Torontálvásárhelyen, Antalfalva községben megkoszorúzta Cérna Tibor emlékművét, aki 1999-ben esett el a košarei csatában. Vučević az Instagramon azt írta, hogy annak a „hősnek” az emlékművénél helyezett el koszorút, aki...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 15:41 ]
Rendőrségi őrizetbe vették a Nagybecskerek környéki P. S.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy április 26-án Eleméren egy forgalmi engedély nélküli Yamaha motorkerékpárral elütött egy hetvenéves gyalogost, aki nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át az úton – közölte a Tanjug. A 19 éves motorosnak nem volt vezetői...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 15:31 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke voltak a Napjaink című műsor hétfő esti stúdióvendégei az RTV 2-es csatornáján. A 20 órakor kezdődő adást Kiss Tamás vezette, és hosszabb idő után ismét valódi politikai vita került képernyőre. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó