Vajdaság
Čanak kirohanása Pásztor ellen
"Pásztor István a pártjából „’Pásztor és fia’ privát etnovállalatot csinált"
Betűméret:             

Éles kritikával illette ma Pásztor István tartományi házelnököt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke, s azt állította, Pásztor István a pártjából „’Pásztor és fia’ privát etnovállalatot csinált”.

„A VMSZ hagyományos szövetségesünk és nagy barátunk, akikkel számos háborúellenes- és béketüntetésen részt vettünk. De Pásztor István a VMSZ-ből a ’Pásztor és fia’ privát etnocéget csinálta” – fogalmazott Čanak újságíróknak nyilatkozva.

Szavai szerint Pásztor azzal a szerb közmondással összhangban jár el, amely szerint „a hízelgős bárány négy juhnál szopik”, azaz Budapesten, Belgrádban, Szabadkán és Újvidéken.

„A ’Pásztor és fia’ etnocég megpróbálja kiterjeszteni tevékenységét az ország határain kívülre, és ez sikerül is neki” – fogalmazott Čanak, ugyanakkor felszólította Pásztort, válaszoljon arra a kérdésre, hogy a VMSZ még része-e a tartományi hatalmi többségnek a Demokrata Párttal (DS) és az LSV-vel együtt, vagy már nem.

Arra a kérdésre, hogy az LSV követelni fogja-e Pásztor lemondását a tartományi házelnöki posztról, Čanak azt válaszolta, hogy Pásztor „még Bojan Pajtićnál is régebb óta van hatalmon a tartományban”, csak mindig más tisztségen. (Beta)

A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó