Vajdaság
Ismét magyarellenes hirdetőtábla jelent meg Topolyánál
Betűméret:             

Magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátot állítottak fel Topolya határában, a nemzetközi autóút felé vezető forgalmas út mentén, jelenti az RTV.

„Eladom a házamat a topolyai magyar fasiszták és bűnözők nyomása miatt” – áll a vasszerkezetre erősített és betonalapozásba állított táblán. A felirat szerint a táblát állító személy Szerbiából kíván elköltözni, ezért válna meg ingatlanjától, majd végül piros betűkkel az „éljen a baráti Oroszország” felirat látható.

A mostani már a második ilyen eset Topolyán. Decemberben Svetozar Martinović helyi lakos már állított táblát hasonló felirattal. Akkor egy hétig volt látható a magyarellenes tábla, amelyet végül a helyi önkormányzat távolíttatott el.

Martinović egyébként montenegrói nemzetiségű, felesége magyar és három gyermeke is folyékonyan beszél magyarul, közli az RTV.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó