Vajdaság
Topolya: A magyarellenes felirat nagy felháborodást váltott ki
Betűméret:             

Topolya mellett, az autóúthoz vezető úthoz közel, ismét egy provokatív óriásplakátot helyeztek el, ami a helybeli polgárok felháborodását váltotta ki. Az esettel kapcsolatban ma sajtótájékoztató keretében nyilatkozott Kókai Mernyák Melinda, Topolya községi elnöke is.

Ahogyan arról már több médium is beszámolt, ismét egy magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátot állítottak fel Topolya mellett, a nemzetközi autóút felé vezető forgalmas út mentén. „Eladom a házamat a topolyai magyar fasiszták és bűnözők nyomására” – áll egy hatalmas, betonalapra állított és vasszerkezetre erősített táblán. A felirat szerint az illető Szerbiából kíván elköltözni, azért válna meg ingatlanjától, mert itt elnyomottnak érzi magát. A táblán piros betűkkel az: „Éljen a baráti Oroszország” felirat látható. A mostani már a második ilyen eset Topolyán. Svetozar Martinović helyi lakos 2012 decemberében állított fel szintén egy nagy méretű táblát, hasonló felirattal. Mai sajtótájékoztatóján Kókai Mernyák Melinda topolyai községi elnök elítélte a cselekedetet, kiemelve, hogy soknemzetiségű közösségünkben ez szokatlan jelenségnek számít, és nagy felháborodást váltott ki a polgárok körében. Elmondása szerint, amióta a hír szárnyra kelt, szerb, magyar és más nemzetiségű polgárok is felhívták, vagy személyesen felkeresték azzal kapcsolatban, hogy tenni kell valamit az ilyen jelenségek megfékezése érdekében. Kiskároly Zoltán, a községi közigazgatás építés-, lakáskezelés és közművesítés, mezőgazdaság-, környezetvédelem- és vagyonjogügyi osztály vezetője elmondta, hogy az önkormányzatnak nem áll jogában eltávolítani a táblát, mivel magánterületen van elhelyezve. A sajtóban megjelent információk sem pontosak, mert 2012 decemberében nem az önkormányzat, hanem ismeretlen tettes távolította azt el. Feljelentést tettek viszont a köztársasági mezőgazdasági felügyelőségen, a földterület nem rendeltetésszerű használata miatt. A polgármesteri hivatalt is hivatalosan értesítették, az pedig feljelentést tett a belügyi titkárságon. Egyelőre ennyit tehettek, most várják az illetékes szervek eljárását. A magyarellenes tábla mellett egy másikat is elhelyeztek, amelyen kommunista jelképekkel hirdeti magát az Antifasiszta Mozgalom nevű civil szervezet. A hirdetésen szereplő telefonszám tárcsázását követően az állítólagos tulajdonos jelentkezett ugyan , de csak annyit közölt, hogy nem nyilatkozik.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó