Vajdaság
A kegyelet joga mindenkit megillett - Megemlékezés a járeki haláltábor emlékhelyénél
Betűméret:             

A járeki tömegsír közelében lévő emlékhelynél gyűltek össze ma délelőtt az emlékezők, hogy elhelyezzék a kegyelet virágait annak a több ezer német, magyar és más származású ártatlan áldozatnak az emlékére, akik 1944 és 1946 között a gyűjtőtáborrá átalakított településen veszítették életüket. Járekon hat és fél ezer ember, közülük ezer gyermek vált áldozatává az akkori gyűlöletnek és esztelenségnek, illetve az éhezésnek.

Mint Csorba Béla, a VMDP elnöke, a járeki haláltábor eseményeinek kutatója elmondta, ma már a legnagyobb egykori gyűjtőtáborok mindegyikét tisztességes emlékművek, emlékkeresztek őrzik. Egyetlen kivétel van: ez, a járeki: - Egyedül itt nem volt képes a kegyelet és a humanizmus mindmáig megbirkózni a nemzeti és vallási előítéletekkel párosult politikai maradisággal. Tavaly ilyenkor annak a reményemnek adtam kifejezést, hogy az idén már a korábbinál szebb, az itt nyugvó hat és félezer ártatlan áldozat emlékéhez méltó keresztnél róhatjuk le kegyeletünket. De ugyanakkor – a korábbi évek huzavonából okulva – azt sem rejtettem véka alá, hogy ismerve összetett politikai viszonyainkat, nemkülönben néhány párt eddigi kétarcú politikai viszonyulását, váratlan meglepetések még érhetnek bennünket. Sajnos, mint annak tanúi lehetünk, egyelőre nem a reményeim, hanem a kétségeim igazolódtak be. Mindazok, akik a korábbi években mindent megtettek, hogy akadályozzák az emlékmű létrejöttét – köztük azon személyek, akik egy ideig még azt is tagadták, hogy itt valaha koncentrációs tábort működtetett a kommunista jugoszláv államhatalom - , még azután is, miután érvényes községi döntések születtek az emlékhely törvényes engedélyezési folyamatának véghezviteléről, nem hagytak fel halogató taktikájukkal. Hiába született még áprilisban a községet akkor irányító pártok között politikai megegyezés, a munka sehogyan, vagy alig haladt – mondta Csorba.

A megemlékezés végén a helyi közösség, a VMDP képviselői, valamint a jelenlevők elhelyezték a kegyelet koszorúit.

Ádám Csilla

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó