Vajdaság
Áder János: Fontos lépés a délvidéki magyarság kollektív bűnösségéről szóló jogszabály eltörlése
Betűméret:             

Áder János köztársasági elnök fontos lépésnek tartja a szerbiai kormány vasárnap bejelentett döntését, amellyel eltörölte három délvidéki település magyar lakosainak kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

Az államfő hétfőn küldött levelet Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnöknek, a levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátotta az MTI rendelkezésére.

Áder János a levélben kiemelte: örömmel értesült arról, hogy a szerb kormány október 29-én a Vajdasági Magyar Szövetség indítványára hatályon kívül helyezte a Csúrog, Zsablya és Mozsor falvak magyar lakosainak kollektív bűnösségéről a második világháborút követően hozott közigazgatási döntést.

A magyar államfőt - mint írta - büszkeséggel tölti el, hogy a folyamatot Tomislav Nikolićtyal együtt indították el 2012. őszi budapesti megbeszéléseiken, majd közösen folytatták a tavaly júniusi, "mélyen megindító csúrogi kettős főhajtással".

Hozzátette: meggyőződése, hogy a "régóta esedékes" határozat elfogadása újabb fontos lépés "a történelem nehéz örökségének meghaladása", a két nép közötti kölcsönös bizalom erősítésének útján.

A köztársasági elnök kiemelte: jól tudja, hogy a magyar-szerb megbékélés ügyét Tomislav Nikolić a folyamat kezdetétől kiemelt figyelemmel kíséri. Ezért levelében külön is köszönetet mond a szerb államfőnek "e nagy fontosságú lépés feltételeinek megteremtéséért, a döntés előmozdításáért".

Hangsúlyozta: bizonyos benne, hogy a kollektív bűnösség bélyegének levétele tovább mélyíti a magyarok és a szerbek közötti megértést, és más nemzeteknek is világos példát mutat a múlt terheitől való megszabadulás, a közös jövőt szolgáló együttműködés alapjainak megerősítésében.

Tavaly júniusban a vajdasági Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzett szerb, illetve magyar áldozatok emléke előtt. Áder János ugyanaznap Belgrádban, a szerb parlamentben elmondott beszédében bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a II. világháborúban magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen.

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán jelentette be, hogy megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt. (MTI)

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó