Vajdaság
A Karlócai Gimnázium nem tágít: kidobja a tanárokat sértegető diákot
Betűméret:             

A Karlócai Gimnázium tantestülete arról tájékoztatott, hogy kitartanak a december 9-én hozott döntésük mellett, miszerint eltanácsolja azt a diáklányt, aki a közösségi hálón elfogadhatatlan bejegyzésekkel sértegette a tanárokat és az iskola vezetését.

Úgy értékelték, olyan cselekményről van szó, amely súlyos és káros következményeket okoz és árt a tanárok, az igazgató tekintélyének és a Karlócai Gimnázium jó hírnevére is, tájékoztattak.

Arról is szólnak a közleményben, hogy a tantestület egyhangúlag egyetért abban, hogy a felügyelői vizsgálatot elfogultan és rosszindulatúan végezték el. Az oktatási felügyelőség hivatalos válaszát hétfőre várják.

„A tantestület ezzel a nyilatkozattal mindössze szeretné megvédeni a legrégebbi szerb gimnázium tekintélyét. Amennyiben sor kerül azokra a drákói intézkedésekre, amelyeket az oktatási felügyelőség bejelentett, vagyis felmentik az iskolatanácsot és a gimnázium igazgatóját, a tantestület ebben az esetben felfüggeszti munkáját” – mondja Biljana Letić, a gimnázium egyik tanára.

A tartományi oktatási titkárság oktatási felügyelősége olyan intézkedéseket rendelt el a Karlócai Gimnáziummal szemben, amelyekkel gyakorlatilag megsemmisítik az első osztályos H. F. kizárásáról szóló döntést.

H. F. kizárásáról a közvéleményben sok vita volt.. A kiszabott szankciót általában túl szigorúnak ítélték azért a tettért, amit a lány elkövetett, különösen azért, mert önként beismerte felelőssségét, és elnézést kért az igazgatótól.

A tartományi felügyelőség jegyzőkönyvében az áll, hogy „mulasztások történtek az intézménynek erőszakra és bántalmazásra vonatkozó protokollszabályzata alkalmazása során, illetve az igazgató és egyes tanárok ellen elkövetett elektronikus erőszak gyanújának kivizsgálása során“, s az eljárás során nem vették figyelembe az enyhítő körülményeket, mint amilyen a gyerek életkora, az esemény előtti és utáni viselkedése, a példás magaviselete, a kitűnő iskolai eredménye, a felelősségvállalása és tettének megbánása.

A tartományi ombudsman is kifejezte véleményét az üggyel kapcsolatban, s emlékezteti az iskolát a törvény által előírt kötelességeire, hogy azzal a diákkal szemben, aki bármilyen módon megsérti kötelezettségeit, hatékonyabb nevelési módszert kell alkalmazniuk, s egyetlen intézkedést sem szabhatnak ki, amennyiben nem hozták meg az előzetes szükséges lépéseket. (021,RTV)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban