Vajdaság
Pásztor: Túl kevés a nemzeti kisebbségekhez tartozó rendőr
Betűméret:             

Túl kevés a nemzeti kisebbségekhez tartozó szerbiai rendőr – jelentette ki ma Pásztor István, a tartományi parlament elnöke.

„A nemzeti kisebbségeknek nagyobb arányban kell képviseltetniük magukat a rendőrségen belül, mint most, de tudom, hogy ezen dolgoznak az illetékesek” – mondta Pásztor a tartományi biztonsági tanácsnak a vajdasági parlament épületében megtartott ülésén, amelyen jelent volt Nebojša Stefanović rendőrminiszter is.

Pásztor szerint aggasztó az a tény is, hogy a szisztematizált munkahelyek nagyon kis arányban vannak betöltve a rendőrségen belül, példaként pedig Szabadkát említette, amely e tekintetben jóval a köztársasági átlag alatt van. „Ez aggasztó, különösen e terület sajátossága miatt” – szögezte le.

Maja Sedlarević, a tartományi parlament biztonsági tanácsának tagja, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tartományi képviselője ugyanakkor azt bírálta, hogy a rendőrség vezető pozícióinak csak három százalékát tölti be nő.

Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter az ülésen bemutatta a Vajdaság területére vonatkozó közbiztonságról szóló 2014. évi jelentést.A belügyminiszter elmondása szerint a tavaly május és november közötti időszakban 8,9 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Vajdaságban, mint a 2013-as év azonos időszakában. Mint kifejtette: ebben az időszakban 36.609-ről 33.366-ra csökkent a bűncselekmények száma egy év alatt.

A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó