Vajdaság
Szerdán folytatódik Čanak, Pajtić és Pásztor tárgyalása
Betűméret:             

Mára véget ért, de szerdán folytatódik a vajdasági hatalmi többséget alkotó pártok vezetőinek tárgyalása.

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), Bojan Pajtić, a Demokrata Párt (DS) és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének Čanak által kezdeményezett hármas találkozója ma délben kezdődött Újvidéken, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) termeiben.

Az LSV által 16 órakor kiadott közlemény szerint egy sor fontos kérdést és témát vetettek fel a tárgyaláson, és a három párvezető úgy határozott, hogy szerdán, március 4-én folytatják a tárgyalásokat.

Mint ismeretes, Čanak azzal a céllal hívta össze a hárompárti találkozót, hogy a tartományi hatalmi koalíción belül megromlott viszonyról tárgyaljanak. Pásztor István hétfőn ahhoz a feltételhez kötötte a tárgyaláson való részvételét, hogy visszahelyezik a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat élére Takács Mártát, a VMSZ káderét, aki az utóbbi 10 évben vezette a vállalatot. Takács Mártát azután váltotta le tisztségéről a tartományi kormány, hogy a bíróság törvényellenessé nyilvánította kinevezését.

Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Két személy megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő reggel történt Magyarkanizsa kijáratánál, a szabadkai úton. Két személygépkocsi ütközött össze, a járművek olyan súlyosan megrongálódtak, hogy a sérülteket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Az egyik autóban egy gyermek is utazott, aki az első...
2026. NOVEMBER 2.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó