Vajdaság
Újraválasztották a VMSZ elnökét
A párt harmadszor is bizalmat szavazott Pásztor Istvánnak
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ma Pásztor Istvánt választotta meg pártelnökének, aki ezzel a harmadik mandátumát kezdi meg a tisztségen. A VMSZ április 25-ei, Magyarcsernyén megtartott tisztújító közgyűlésén titkos szavazás útján ismét bizalmat szavazott az egyedüli jelöltként induló elnöknek.

A szavazatszámláló bizottság jelentése szerint a VMSZ 17. közgyűlésen résztvevő küldöttek 277 szavazatot adtak le, ebből 274 volt érvényes, ezzel pedig megerősítették Pásztor Istvánt az elnöki tisztségében.

A közgyűlésen a 114 jelölt közül megválasztották a VMSZ Tanácsának 50 tagját is, amelynek 51. tagja Pásztor István pártelnök. A ma megválasztott Tanács öt napon belül megtartja alakuló ülését, s akkor saját soraiból 21 személyt delegál majd a párt Elnökségébe, illetve akkor választják majd meg a VMSZ új alelnökeit is.

Pásztor István pártelnök a szavazás eredményeinek kihirdetését követően köszönetet mondott a megszavazott bizalomért, illetve leszögezte, a Vajdasági Magyar Szövetség új Tanácsa kompetens lesz a felvázolt feladatok elvégzésében. A 17. tisztújító közgyűlés berekesztése előtt a régi-új elnök közölte: a jövő hét elején megtartják a Tanács alakuló ülését.

Basity Gréta

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó