Vajdaság
MPSZ: Jó lenne megszabadulni Belgrádtól
Betűméret:             

A Délvidék Szerbiához való csatolásából számos hátrány származott az ezen a területen élő magyarság számára – mondta Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke ma délelőtti zentai sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint a nemzeti autonómia vagy a Magyarországhoz való visszacsatolás jelentené a megoldást a fennálló problémákra.

– Holnap van június negyedike, a trianoni események kilencvenötödik évfordulója, amikor ezeket a területeket, amiket mi Délvidéknek nevezünk, Szerbiához csatolták a nagyhatalmak. Azt látjuk, hogy ebből a döntésből és ebből az odacsatolásból a vajdasági magyarságnak rengeteg baja származott. Ha csak napjainkat vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy például ide akarják betelepíteni a Koszovóból elmenekült romákat, ez a betelepítés azonban senkinek sem jó. Annak idején a Magyar Polgári Szövetségnek és nekem sikerült megoldanunk azt, hogy a nagy betelepítés ne történjen meg, de ha most semmit nem tesz a zentai önkormányzat, akkor bizony hiába dolgoztunk, hiába csukattam le majdnem magam több évre, minden munka elveszik. Látjuk, hogy a tejtermelőket nem segítik, látjuk, hogy az Elektrovojvodinát elcsatolják, és sorolhatnám, hogy mennyi bajt okoznak – hangsúlyozta Rácz Szabó László. – Elegünk van Belgrádból, és nem csoda az, hogy a kilencvenötödik évfordulón csak egyet tudunk mondani, azt, hogy jó lenne megszabadulni Belgrádtól. Ennek két módszere van, az egyik a teljes körű nemzeti autonómia, a másik pedig a visszacsatolás Magyarországhoz – szögezte le a Magyar Polgári Szövetség elnöke.

Rácz Szabó László szerint fontos lenne, hogy az illetékesek ne csupán adminisztrációs előírásokat gyártsanak, hanem lehetőségeket teremtsenek az emberek számára arra, hogy meg tudjanak élni ezeken a területeken, és ezáltal az elvándorlás is csökkenhessen, illetőleg meg is szűnhessen.

H. G.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó