Vajdaság
LSV: Vajdaság foglalkozzon a kisebbségi nyelvű oktatással!
Betűméret:             

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) bírálta az állami szerveket, amiért a kisebbségi nemzeti közösségekhez tartozó diákok most sem kapták meg minden tankönyvüket szeptember 26-a, a Nyelvek Európai Napjáig, éppen ezért értékelésük szerint az e területtel kapcsolatos hatásköröket át kellene ruházni Vajdaságra.

„Minden probléma elkerülhető, ha átruházzák és visszaadják Vajdaságnak a köztársasági szintről e terület hatásköreit, ugyanis a jelenlegiek nem elegendőek ahhoz, hogy minőséges módon tehessenek a helyzet javításáért” – áll az LSV közleményében, amelyet Aleksandar Marton tartományi képviselő írt alá.

Meglátása szerint a hivatalos írás- és nyelvhasználat gyakran a városok és települések elnevezésének több nyelven történő kiírásában merül ki, noha a törvény világosan kimondja, mi mindent és hol kellene feltüntetni a nemzeti közösségek nyelvén és írásmódjával.

„Nem megfelelő mértékben tartják tiszteletben a nemzeti közösségek jogait az állami szervek működésében sem, ezért probléma adódik a személyneveknek a dokumentumokban való puszta kiírásával is. Emellett mind több a nehézség a tájékoztatás terén is, mert a helyi médiumok magánosításával csökken a kisebbségi közösségek nyelvén sugárzott műsorok összideje” – mutatott rá Marton a Nyelvek Európai Napja alkalmából kiadott közleményben.

Értékelése szerint az alkotmány és a törvény előírásai gyakran csak „holt betűk a papíron”, ez pedig nem járul hozzá a vajdasági többnyelvűség ápolásához és fejlesztéséhez.

Szeptember 26-át az Európa Tanács 2001-ben – a nyelvek európai évében – nyilvánította a Nyelvek Európai Napjává azzal a céllal, hogy az öreg kontinens nyelvi gazdagságára meg az idegen nyelvek elsajátításának fontosságára hívja fel a figyelmet.

A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó