Vajdaság
Magyarkanizsa: Ünnepi műsor a fogyatékkal élők világnapjára
Betűméret:             

Immár kilencedik éve, hogy a magyarkanizsai Együtt Veled – Értük Egyesület, a Szárnyak Alapítvány és a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ megszervezi a Velünk kerek a világ című műsort, amellyel a fogyatékkal élők világnapja előtt tiszteleg. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1992-ben nyilvánította december harmadikát a fogyatékkal élők világnapjává.

A Művészetek Háza telt házas színháztermében megtartott ünnepi műsorban a fogyatékkal élőkkel foglalkozó civil szervezetek védencei léptek színpadra, de vendégként felléptek a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület tagjai is. A gyerekek és fiatalok szavaltak, táncoltak, zenéltek, de bemutatkozott a vidékünkön egyedülálló színkottás zenekar is. A zenekar tagjai olyan kottáról játsszák le a melódiákat, amelyeken a hangjegyeket színek helyettesítik, a hangokat pedig a kezükben tartott, megfelelő színű üvegalapú csőnek a másik kezükhöz való ütögetésével csalogatják elő. A különféle fogyatékkal élő gyerekek nagyon ügyesen használták nem mindennapi zeneszerszámaikat, amiért a közönségtől többször is nagy tapsot érdemeltek ki.

Gordos Szilvia gyógypedagógus, a zenekar megteremtője és egyik irányítója elmondta, hogy egy korábbi szabadkai fellépésük újabb lehetőséget csillantott meg a zenekar előtt. "Azon az eseményen találkoztunk egy inkluzív kórus vezetőjével, aki felajánlotta számunkra, hogy Újvidékre látogassunk el, ahol egy inkluzív kórusfesztiválon vehetnénk majd részt. Nos, mi meghívtuk az újvidékieket a mai rendezvényünkre, hogy maguk is lássák és hallják, mi is az, amit itt valójában csinálunk, és remélem, hogy lesz konkrét hozadéka is látogatásuknak", mondta.

Bagi Ferenc, az Együtt Veled – Értük Egyesület elnöke ünnepi köszöntőjében örömmel állapította meg, hogy különösen Magyarkanizsán, de szélesebb közösségünkben is lényegesen javult a fogyatékkal élők iránti viszonyulás és van némi előrelépés foglalkoztatásuk vonalán is. Ezen a téren az egyesület maga is jó példával jár elöl, hiszen Tulipán gölöncsérműhelyében több fiatal jutott alkalmi munkához. Szakmai irányítás mellett a védencek már bevállalják a nagyobb sportesemények érmeinek és serlegeinek elkészítését is, emellett számos kis dísztárgy vagy más fazekastermék kerül ki kezük alól. Nem mellékes körülmény, hogy az utóbbi évek nyitása a gyerekek szülein is megmutatkozik. Azok, akik korábban talán szégyellték, hogy fogyatékos gyermeket nevelnek, a gyerekekkel együtt kinyíltak a közösség felé és már büszkék is mindarra, amit gyermekeik boldogan és nagy odaadással megtanulnak, előadnak vagy éppen kézművességgel előállítanak.

"Azt hiszem a fogyatékkal élő fiataloknak a szülei is érzik a változást és alakulnak is hozzá. Megpróbálják a nyitottságot a bizalmon keresztül kinyilvánítani felénk, aminek mi kimondottan örülünk. Ők maguk is már úgy élik meg mindezt, hogy egyre inkább szeretnének büszkék lenni gyermekeik teljesítményére, és talán már ki is mondható, hogy büszkék is rájuk, hiszen van miért", tette hozzá Bagi Ferenc.

Az egyesületi elnök elmondta még, hogy a szemmel látható haladás ellenére sok még a tennivaló a fogyatékkal élők jogainak érvényesítése terén, de az egyesület a legjobb úton halad, hogy a tevékenység többi közreműködőjével közösen, ha lépésről lépésre is, megvalósítsa terveit és elképzeléseit a fogyatékkal élők érdekében.

Bödő Sándor

Központi megemlékezés Magyarittabén - illusztráció
2026. MÁRCIUS 15.
[ 15:43 ]
Új pályázatot hirdetett az Újvidéki Városi Építési Telekrendezési és Beruházási Igazgatóság az újvidéki vasútállomáson 2024. november 1-jén történt tragédia áldozatainak emlékművére. A balesetben, amely a pályaudvar előtetőjének leomlásakor következett be, tizenhat ember vesztette életét. A közbeszerzési...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 22:10 ]
A nagybecskereki polgárokat arra kérik, jelentsék be azokat a meghibásodásokat, amelyek a városi vízvezetékből érkező, úgynevezett agresszív víz miatt következtek be a háztartási készülékeikben. Az agresszív víz fogalma alapvetően a víz kémiai stabilitására utal, pontosabban arra, hogy képes-e oldani a...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 13:12 ]
A hideg reggel után többnyire napos, tavaszias idő várható Vajdaságban. A hajnali órákban gyenge fagy is előfordulhat, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és 8 fok között alakul. Napközben azonban gyorsan melegszik a levegő, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul. A térségben gyenge, időnként...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 8:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó