Vajdaság
„Akikért nem szólt a harang”
Megemlékezés az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás 71. évfordulója alkalmából
Betűméret:             

A szentmisével egybekötött tegnapi megemlékezésre Délvidékről érkező 300 zarándokot Gulyás Gergely az országgyűlés alelnöke fogadta az Országház felsőházi termében.

A parlamenti sétát követően az Alma Máter étteremben meleg ebéddel várták a kora hajnalban útra kelt megemlékezőket.

A zsúfolásig megtelt budapesti Szent István bazilikában Zélity Mihály bezdáni plébános misézett, főtisztelendő dr. Juhász Gábor concelebrálásával. A Szent György lovagrend és a Korona Őrség is képviseltette magát a szertartáson. A József Attila Színház ünnepélyes előadása előtt Schmittné Makray Katalin asszony köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Cseresnyésné Kiss Magdolna a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumi elnöke, az egész napos rendezvény házigazdája ismertette a 2015 évi Keskenyúton emlékéremmel díjazottak névsorát.

Cirkl Rudolf zombori helytörténeti kutató, Molnár Tibor zentai levéltáros, Paróci Mária és Boldizsár a verbászi tömegsír gondozói, Pintér József helytörténeti kutató és a Szabadi Károly plébános vezette verbászi egyházközösség tagjai, a délvidéki magyarságot ért tragikus atrocitásokat feltáró, a történelmi adósság rendezését és az emlékezést támogató bátor, önzetlen tevékenységük elismeréseként kapták a díjat. A 14. alkalommal megrendezésre kerülő megemlékezés fővédnöke Kövér László az Országgyűlés elnöke volt. A rendezvény Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének támogatásával valósult meg.
Bővebben: www.keskenyut.hu

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó