Vajdaság
Pásztor: Nincs oka annak, hogy felülvizsgáljuk a VMSZ és az SNS stratégiai megállapodását
Betűméret:             

A tavasszal esedékes tartományi és helyi szintű választások után létrejövő koalíciókról a Vajdaság Magyar Szövetség (VMSZ) „tudatos” döntést hoz majd, de a Szerb Haladó Párttal (SNS) stratégiai megállapodása van, és nincs oka arra, hogy ezt felülvizsgálja, jelentette ki Pásztor István, a VMSZ és a tartományi parlament elnöke a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva.

Szavai szerint a koalícióval kapcsolatos döntéshozatalkor a saját és az ország érdekeit is szem előtt tartja majd a VMSZ. Megismételte továbbá azt a kijelentését, hogy jelenleg szinte nincs olyan politikai szereplő Szerbiában, amellyel ne tudnának együttműködni.

„Amennyiben a pénzhiány realitás országos szinten, akkor ez vertikálisan is érvényesül, tehát tartományi és helyi szinten is. Ilyen az év”, nyilatkozta Pásztor a költségvetés kapcsán. Megjegyezte, hogy 2008 óta folyamatosan napirenden szerepel a költségvetés hét százalékéról szóló történet, mert a parlament azóta késlekedik a tartomány pénzeléséről szóló törvény meghozatalával. Hozzátette: politikai okok miatt a kérdés megoldását a jövő évre halasztották, és várakozásai szerint ez meg is történik a tartományi választásokat követően.

A kérdésre, hogy a VMSZ miért támogatta az új köztársasági költségvetést, holott az előző években mindig ellenezte éppen az alkotmányos előírások be nem tartása miatt, Pásztor azt válaszolta, hogy ezért az előző időszakban nagy politikai árat fizettek.

„Nem álltunk el ettől, de a mostani realitás olyan, hogy nincs értelme folyamatosan ugyanazokat a mondatokat ismételgetni. Több mint egy évvel ezelőtt tárgyalásokat kezdeményeztem tartományi szinten annak érdekében, hogy konszenzust érjünk el ebben a kérdésben, de politikai okok miatt ez a tárgyalás elmaradt. Elmulasztottuk a lehetőségét annak, hogy új vajdasági játékszabályokat fogalmazzunk meg, amelyek értelmében minden parlamenti szereplőnek konszenzusra kellene jutnia a kulcsfontosságú kérdések kapcsán, mint ahogy azt a statútum esetében tettük. De most már nem érdemes amiatt siránkozni”, szögezte le.

A parlament munkájáról szólva ugyanakkor úgy értékelt, hogy a 2015. év sikeres volt, rekordszámú ülést tartottak, s ezeken a hangulat „korrekt volt, függetlenül attól, hogy bizonyos pillanatokban túl sok volt az érzelem vagy a szokatlan feszültség”.

Közölte továbbá, hogy a köztársasági parlamentben megindokolja majd a tartományi parlamentnek a mezőgazdasági törvényre adott módosítási indítványokat, ugyanakkor ettől függetlenül kell tekinteni a pártja által benyújtott indítványokra.

Beszélt továbbá arról is, hogy nem elégedett a tartományi és a köztársasági hatalom kommunikációjával, noha történtek erőfeszítések ennek javítására, viszont a tartomány pénzelésének példáját említve kijelentette: „a Demokrata Párt (DS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) voltak a leginkább felelősek, amiért nem jöttek el a tárgyalásokra”.

Pásztor István értékelése szerint a választások lehetséges szabálytalanságáról szóló történetek részei a politikai retorikának, hiszen jelenleg olyan a választási környezet, hogy mindenki elmondhatja, amit gondol.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban