Vajdaság
Hárompárti egyeztetés Szabadkán
A megbeszélésen jelen voltak a VMSZ, a VMDP és a Magyar Egység Párt vezetői
Betűméret:             

A hétfőn megtartott hárompárti egyeztetésen, amelynek házigazdája az egyeztetést kezdeményező Vajdasági Magyar Szövetség volt, a jelen lévő pártok elnökei, Csorba Béla, a VMDP elnöke, Pásztor István a VMSZ elnöke és Szmieskó Zoltán, a Magyar Egység Párt elnöke a következő közös sajtóközleményt fogalmazták meg a nyilvánosság tájékoztatása céljából:

A három párt elnöke megállapodott abban, hogy az elkövetkező időszakban, különös tekintettel az integrációs folyamatokra, a pártok illetve a részükről delegált szakpolitikusok és szakértők megtartják és folytatják azokat az egyeztetéseket, amelyek a vajdasági magyar közösség jövője és megmaradása, előrehaladása szempontjából közvetlenül vagy közvetve meghatározó erővel bírnak.

Ugyanakkor a küszöbön álló választások vonatkozásában a hárompárti egyeztetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a helyi szervezetek által képviselt álláspont jelenti a kiindulópontot és irányadó jelleggel bír a pártok döntéshozatali testületei számára az önkormányzati szintek esetében. Elvi álláspontként a felek abban is egyetértettek, hogy a további belső, vajdasági magyar-magyar egyeztetések és esetleges együttműködés alapját a néppárti értékrend jelentheti, tehát ugyanúgy nem a balliberális szemlélet, mint ahogyan a szélsőséges nézetek sem. Ez azt jelenti, hogy azon vajdasági magyar pártok lehetnek képesek az együttműködésre, amelyek az európai kontinens – közép-európai sajátosságainak tudatában – történelmét és civilizációját ugyanolyan fontosnak tartják, mint az európai projektek megvalósítását és megvalósulását, azonban ezt mindenkor a nemzeti érdek – kisebbségben különösen érzékeny és jelentős – momentumainak figyelembe vételével teszik ‒ áll a sajtóközleményben.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó