Vajdaság
Magyarkanizsa: Új gépkocsi a Községi Szociális Központnak
A Szerbiai Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Minisztérium támogatása
Betűméret:             

Mától egy vadonaúj, élénk piros Renault Clio is áll majd a magyarkanizsai Községi Szociális Központ kapuja előtt. A szociálpolitikai minisztérium 2015 végén 20 gépkocsit vásárolt a községi szociális központoknak, ebből 9-et Vajdaságba, a többit Szerbia Belgrádtól délebbi területeire.

Munkájáért és a migránsválság rendezésében mutatott erőfeszítéseiért a magyarkanizsai központ is kiérdemelt egyet közülük, amelynek kulcsait csütörtökön délben Csikós László, a minisztérium államtitkára adta át Baráth Kljajić Tímeának, az intézmény igazgatónőjének.

„Lehetőségeinkhez mérten ahogyan a múltban, úgy a jövőben is igyekszünk támogatni a községi szociális intézményeket. Ezúttal a magyarkanizsai központnak a gépkocsin túl további eszközöket is jóváhagytunk más egyéb fejlesztésekre.” - nyilatkozta az államtitkár.

Az igazgatónő köszönetet mondott a gyönyörű gépkocsiért, amire nagy szüksége volt a központnak, mint ahogyan arra a 600 ezer dináros plusz támogatásra is, amit a minisztérium adott. Külön kiemelte annak jelentőségét, hogy a folyamatos minisztériumi támogatás ellenére az intézmény harminc éve alatt ilyen mértékű támogatást, mint ezúttal, még sohasem kapott a minisztériumtól. Gépkocsit a központnak eddig csak a községi önkormányzat adományozott, a minisztériumtól ez az első járműve.

A magyarkanizsai község 13 településből áll, amelyek mindegyikén akad bőven dolga a szociális központnak, ezért nem kétséges, hogy az új gépkocsi jó szolgálatot tesz majd a szociális munkásoknak a polgárok hatékonyabb és gyorsabb szociális ellátása terén.


Bödő Sándor

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó