Több mint két év kihagyás után, egy-két hónapon belül újra végezhetnek röntgenvizsgálatokat a Magyarkanizsai Egészségházban. A régi, a biztonságos értékhatáron túli sugárzást kibocsátó röntgenkészülék használatból való kivonását követően az intézmény vezetői azonnal hozzáláttak az új gép beszerzéséhez, de számtalan akadályba ütköztek.
Dr. Körmöczi László igazgató elmondta, hogy először az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult, ahol azt a kissé pökhendi választ kapta, hogy a köztársaság a költségvetés 7 százalékát a tartománynak adja, forduljon a vajdasági egészségügyi titkársághoz. Az elutasítás indoklását természetesen dr. Körmöczi is megmosolyogta, de úgy tett, ahogy mondták. A tartományi illetékesek viszont nem azzal utasították el, hogy Vajdaság még véletlenül sem kapja meg a neki járó 7 százalékot, hanem azzal, hogy az egészségügyi intézmény a községi önkormányzat hatáskörébe tartozik, kérjen tőlük pénzt a beruházásra. Mivel az igazgatónak immár más választása nem maradt, a magyarkanizsai önkormányzathoz fordult, ahol meghallgatásra talált. A községi vezetés - amilyen gyorsan csak lehetett - biztosította a mintegy 30 millió dinárt a röntgengép beszerzésére, a kétéves késedelem oka a közbeszerzési eljárás elhúzódása volt.
„A gép megérkezése előtt teljesen fel kellett újítanunk a röntgenkabinetet. A gép súlya miatt új padlót kellett kiépítenünk a teremben, újra kellett cserélnünk az ehhez a géphez már gyenge villanyhálózatot, be kellett húznunk a számítógépes kábelrendszert, új, ólomüveggel elkülönített helyiséget kellett kialakítanunk a technikus számára, ahonnan irányítani tudja a röntgenezés folyamatát, a radiológusnak is külön irodát hoztunk létre, ahol számítógépe segítségével követi a röntgenezést, megnézi és tárolja a digitális röntgengépről érkező felvételeket. Néhány apróbb beruházással kiegészítve ennek a felújításnak a nem kis költségeit is az önkormányzat vállalta magára. Időközben a gép megérkezett, a beszállító most végzi a beszerelési munkálatokat, majd következhet a próbaüzem” - nyilatkozta dr. Körmöczi László.
A próbaüzem időtartama magától a géptől függ. Ha jól működik és a vinčai intézet mérései is azt mutatják, hogy működéséhez az előírt sugárdózist használja, már csak a hivatalos, gyakran sajnos indokolatlanul elhúzódó engedélyezés marad hátra, hogy a páciensek is használatba vehessék a nagyon várt berendezést. Az utóbbi bő két évben ugyanis a magyarkanizsai betegeknek vagy Zentára vagy Szabadkára kellett utazniuk, ha röntgenfelvételre volt szükségük, ami amellett, hogy plusz költségekkel jár, elég megterhelő azoknak, akik akár kéz- vagy lábtörés miatt kénytelenek utazni, hogy a súlyosabb esetekről már ne is beszéljünk.
Radiológiai szakemberek tekintetében a magyarkanizsai Egészségháznak nincsenek gondjai. Röntgentechnikusa van, mostani radiológusa ugyan távozik, de addig az intézmény rendelkezésére áll, amíg a most szakképesítésen lévő orvosuk le nem rakja radiológusi szakvizsgáit. Az új, digitális, olasz gyártmányú, modern készülék alkalmas átvilágításra és röntgenfilmek készítésére is.
„Szinte mindenféle röntgenfelvétel készítésére alkalmas ez a gép. Egyebek mellett meg tudjuk még vizsgálni a nyelés folyamatát, a tüdőnek a mozgását, ha van rá megfelelő szakember, akkor el lehet vele végezni a vese kontrasztos vizsgálatát is. Egyedül komputeres tomográfiára nem alkalmas. Ez a korszerű röntgengép a környékünkön az egyik legmodernebb, legközelebb Zentán van ilyen, és hiszem azt, hogy az elkövetkező 15 évre biztosítja nekünk a zavartalan röntgenvizsgálatokat.” - mondta dr. Körmöczi.
Az Opera márkájú digitális röntgengép flat-panellra rögzíti a felvétel adatait, ami drótnélküli kapcsolatban áll a radiológus számítógépével, aki feldolgozza az így kapott adatokat. Ezeket számítógépes rendszerben tárolja majd, és szükség esetén a világ bármely pontjára elküldheti, ha azt az ottani orvosok igénylik. Amennyiben a pácienseknek szükségük lenne rá, lehetőség lesz a röntgenfelvételek CD-lemezre történő kiírására, sőt röntgenfilmek kidolgozására is, tudtuk meg dr. Körmöczi Lászlótól, a Magyarkanizsai Egészségház igazgatójától.
Bödő Sándor



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




