Vajdaság
Egy gondozott meghalt a veterniki tűzben
Betűméret:             

Meghalt egy gondozott a fogyatékkal élők veterniki intézetében, amikor 14 óra 30 perc körül tűz ütött ki az épületben, jelentette a belügyminisztérium, de a hírt Zoran Arbutina, az intézmény igazgatója is megerősítette.

Arbutina elmondta, hogy a 22 éves S. T. vesztette életét a tűzben.

A tűz keletkezésének okáról nem tudott részleteket közölni, mivel még folyik a rendőrségi vizsgálat.

A lángok megfékezésében 15 tűzoltó vett részt, 6 járművel. A helyszínre érkezett Miloš Vučević, Újvidék polgármestere is.

Arbutina a Tanjugnak elmondta, hogy az épület más részeiben helyezik el azokat a gondozottakat, akik az épületnek abban a részében laktak, amely most leégett.

A munka- és szociálisügyi minisztérium azonnal kapcsolatba lépett a tartományi szociális védelmi felügyelőséggel, amely az első illetékes intézmény, és sürgős eljárásra szólította fel a fogyatékkal élők veterniki otthonának ügyében.

A köztársasági és a tartományi szociális védelmi felügyelőség illetékesei jelenleg is a terepen vannak.

Vonatjegyeket is lehet vásárolni ezentúl az újvidéki buszállomáson, ahol a Srbijavoz megnyitotta jegyértékesítési pénztárát. A vonatjegyek a 19-es számú ablaknál vásárolhatók meg. A pénztár jelenleg mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Augusztus 1-jétől a nyitvatartási idő 9 és 20 óra között lesz, írja a...
2025. JÚLIUS 28.
[ 17:08 ]
Tomislav Žigmanov, a tartományi kormány alelnöke ma részt vett Temesváron a Temes megye napja alkalmából tartott ünnepi ülésen. Ebből az alkalomból hangsúlyozta, Vajdaság és e romániai megye kapcsolata példaként szolgálhat a térség jószomszédi együttműködésére. „Ez az ünnepség nemcsak alkalom az ünneplésre és...
2025. JÚLIUS 28.
[ 15:43 ]
Ma délelőtt, valamivel fél kilenc után kigyulladt egy kamion az autópálya Ópázova mellett elhaladó szakaszán, Belgrád irányába. A kamion farostlemezt szállított, az oltást a rakomány jellege mellett a szél is megnehezítette. Az érintett szakaszon komoly torlódás alakult ki. Szemtanúk elmondása szerint – nyilatkozták...
2025. JÚLIUS 28.
[ 11:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó