Vajdaság
Az új tartományi hatalom rövidre zárja a VANUK történetét
Betűméret:             

Rövid időn belül megszűnik a a Vajdasági Tudományos, Művészeti és Kulturális Akadémia (VANUK), erre lehet következtetni a tartományban hatalomra kerülő Szerb Haladó Pártból (SNS) érkező kijelentések alapján.

Milenko Jovanov, a haladók alelnöke és tartományi frakcióvezetője közölte: nem változott meg a VANUK-kal kapcsolatos véleményük. „Amikor megalakul a kormány, hamar döntést hozunk majd arról is, mi legyen a VANUK-kal, de a korábban közölt álláspontunk nem változott” – szögezte le.

Igor Mirović leendő tartományi kormányfő szavai szerint a VANUK megalakításáról hozott döntés nem fogja túlélni az SNS hatalomra kerülését. „Nyilvánvaló, hogy a VANUK megalakításával kapcsolatos döntés nagyon rövid életű lesz” – hangoztatta Mirović.

A VANUK egyébként egy évet várt a bejegyzésre, mert az újvidéki gazdasági bíróság a szerbiai kormánytól várt választ arra, hogy egyáltalán bejegyezhető-e. Időközben Uglješa Belić lemondott az igazgatói tisztségről, mert meglátása szerint a Demokrata Párt (DS) által vezetett, most már csak egykori hatalom nem tett semmit azért, hogy az intézmény megkezdje működését.

„Többszöri felszólításaim ellenére sem történt semmi, csak egymásra hárították a felelősséget a politikusok. Nem én alapítottam a VANUK-ot, hanem a tartományi kormány. De ők mintha csak arra vártak volna, hogy elkezdjen működni, és elkölthessék az erre szánt pénzeket” – nyilatkozta Belić a Blic belgrádi napilapnak.

Beszélt továbbá arról is, hogy az elmúlt egy évben egyáltalán nem kapott fizetést, viszont elveszítette korábbi állását, s magának kellett állnia a regisztrációs költségeket is. Az igazgatóbizottság még nem vette tudomásul a lemondását, de nem kizárt, hogy erre végül nem is lesz szükség. (Blic)

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó