Vajdaság
Újvidék: Szétverték a Vukovárról szóló kiállítást
Betűméret:             

Vandálok törték be az üvegeket és szaggaták szét a fényképeket, teljesen tönkretéve ezzel Srđan Veljović Vukovár, egy város meggyilkolása című kiállítását, amelyet november 18-án nyitottak meg Újvidéken, a Zmaj Jovina utcában, a Milan Mladenović átjárónál.

Az üvegeken két nappal korábban a következő feliratok jelentek meg: „És a szerbek meggyilkolása!?”, „Barom”, és más, köztük vulgáris szitkozódások.

A környező üzletek dolgozói azt mondták, hogy kihívták a rendőrséget és várják, hogy azok elvégezzék a helyszínelést.

Srđan Veljović, a kiállítás szerzője a 021-nek elmondta: a fényképekkel szeretett volna emlékeztetni Vukovár elpusztítására, majd hozzátette, hogy nem lepődött meg a támadáson.

„Az első benyomásom az, hogy a vandálok lusták, mert sokáig tartott mire észrevették a kiállítást, és reagáltak rá a maguk módján. Gondoltunk is erre, mert maga a téma ilyen jellegű reakciókat válthat ki. Miközben a képeket válogattam, arra figyeltem, hogy azok vitathatatlanok legyenek, mentesek azoktól a politikai nézetektől, hogy ki kezdte az egészet, kik vagyunk mi, és kik ők. A mostani eset üzenete az, hogy továbbra is léteznek a dühös fiatalok. Ez nagyon sajnálatos, mert számukra valószínűleg nagyon nehéz az élet. Ha a kiállítás tönkretétele számukra esztétikai megelégedést okozott, akkor ezt úgy is felfoghatjuk, hogy a kiállításnak valamiféle haszna is volt”, mondta Veljović a 021 hírportálnak, és hozzátette: a kiállítást úgy alkotta meg, hogy az rámutasson, volt egy város, amelyet elpusztítottak.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó