GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2017. február 25. [16:12]

Közös álláspont a tanítóképzőben

Egyeztettek a kar jelenlegi vezetői, alapítói és korábbi dékánjai

Közös álláspont a tanítóképzőben
Fotó: MTTK

Közös célokat és irányt szabtak a fejlődésnek a szabadkai tanítóképző jelenlegi és korábbi vezetői a héten lezajlott felsőoktatási találkozón. Az MTTK alapítók, valamint jelenlegi és volt dékánjai megfogalmazták álláspontjukat a tervezett új képzések és a politikai érdekképviselet tekintetében.

Egy adósságnak tett eleget a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar azzal, hogy a héten találkozót kért a tanintézmény korábbi dékánjaitól és alapítóitól – mondta el dr. Lepeš Josip dékán a Vajdaság Mának. Mindnyájan megkönnyebbültünk – mondta Lepeš –, hiszen a megbeszélést követően sok kérdésben született megállapodás, így a kar mindenkori vezetősége egységes álláspontot képviselhet a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási egyeztetései során.

A találkozón jelen volt dr. Káich Katalin professor emeritus, a kar alapítója, dr. Gábrity Molnár Irén, dr. Jeges Zoltán, dr. Pintér János és dr. Takács Márta, az MTTK korábbi dékánja. Egy időszakot zárt le a csütörtöki tanácskozás – mutatott rá az MTTK jelenlegi vezetője. Köztudott, hogy a szabadkai tanítóképző 2006. október elsején kezdte meg működését, a nemrég megtartott tízéves jubileum döbbentette rá a vezetőséget arra, hogy számos személyi, szemléleti és lehetőségbeli változás történt az MTTK körül. Most – visszatérve a kar megálmodóinak és későbbi éltetőinek és alakítóinak elképzeléseihez – újabb utakra vezethetik a vajdasági felsőoktatási intézményt – fogalmazott beszámolójában dr. Lepeš Josip. „A következő tíz év jóformán semmiben sem fog hasonlítani az előzőhöz, hiszen megváltoztak a társadalmi körülmények, a tanítóképzés helyzete, a közösségi elvárások és normák. Viszont továbbra is fontos, hogy az MTTK a vajdasági magyar közösség szolgálatában fejtse ki tevékenységét” – hangsúlyozta a dékán.

A megbeszélés legfontosabb témája az volt, hogy milyen mértékben határozta meg a mindenkori politika a tanítóképző létrejöttét, működését, fejlődését, illetve milyen mértékben járul hozzá a kar jövőjéhez – összegezte Lepeš. A közösség vezetői minden esetben kiálltak az MTTK mellett, támogatták a különféle elképzeléseket – hangzott el az egyeztetésen. Az utóbbi éveket a párbeszéd csökkenése jellemezte – jegyezték meg a találkozó résztvevői –, éppen ezért fontos meghatározni a közelgő párbeszéd témáját, ami a kar szempontjából az MTTK fejlődésének és ahhoz szükséges lépéseknek a lefektetését jelenti. „Új célokat, feladatokat és új elvárásokat kell kiépítenünk, és ezen a közös úton kell megtalálnunk a minket támogató, közösséget vezető személyiséget” – nyilatkozta a dékán. A korábbi dékánok és egyetemi alapítók kifejezték abbéli óhajukat és elhatározásukat, hogy minden tekintetben és bármely lehetséges formában, de továbbra is szeretnének részt venni nemcsak az MTTK munkájának gazdagításában, de a vajdasági magyar felsőoktatás további fenntartásában és megőrzésében. Közös nevezőre jutottak továbbá a képzés kínálatának bővítése, a frissen doktorált fiatal erőforrások kinevezése és az Újvidéki Egyetemmel, illetve a Szegedi Tudományegyetemmel tervezett közös képzések beindítása terén. Az egyetemi vezetők leszögezték, hogy az együttműködés alapját a felek egyenrangú jelenléte teszi lehetővé, ami vonatkozik a karok közötti partnerségre és a politikai vezetőkkel folytatott tárgyalásokra is. Az egyeztetésen megállapították, hogy az MTTK jövőjének szempontjából különösen fontos a Magyar Nemzeti Tanáccsal kialapított kapcsolat ápolása és elmélyítése, a felsőoktatás irányvonalainak megszabása pedig napokon belül kezdeti veszi a hétfői nemzeti tanácsi és intézményvezetői tárgyalásokkal, majd a SZTE-n és az Újvidéki Egyetemen tervezett további párbeszéddel – számolt be hírportálunknak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja.

Basity Gréta


2017. március 24. [13:01]

Az illetékes bizottság meghozta a Zenta község önkormányzata által kiírt kulturális pályázatokra beérkezett projektumtervek támogatására vonatkozó döntését, azt azonban... >>

2017. március 24. [0:24]

Összesen több mint 60 millió dinárt biztosítanak a tartományi költségvetésből a tartomány területén működő nemzeti tanácsoknak 2017-ben. Az erre vonatkozó szerződéseket... >>

2017. március 23. [22:12]

A Vedd el a nyugtát és nyerj nyereményjáték szombati húzásán az egyik FIAT 500 L típusú személygépkocsi Magyarkanizsára került. A szerencsés nyertes, Gojkov Judit tegnap... >>



1 euró 123.94 dinár
1 dollár 115.11 dinár
100 forint 40.04 dinár
100 dinár 249.73 forint
Prosperitati Alapítvány
Prosperitati Alapítvány
Heti kérdés
Heiko Maas német igazságügyi miniszter olyan törvénytervezetet terjesztett elő, amelynek értelmében akár 50 millió euróra is megbírságolhatók a közösségi portálok, ha nem távolítják el gyorsan felületeikről a gyűlöletkeltő szövegeket. Ön támogatja-e az ilyen szigort?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Tapasztalat ügyfélfogadóknál
(Levelek a Rózsa utcából)
Magyarkanizsa: Gojkov Judit átvette a nyereményautót
(Vajdaság)

Faliszekrény

Egy controller nyári szabadságát karib-tengeri hajóúton tölti. Miután sokat látott szemei megszokták az új környezetet, lelkesen a kapitányhoz fordul:
- Hihetetlen, mi minden belefér a kabinban levő kis faliszekrénybe! A vállalatunknál is szükség lenne ezekre az ügyes szerkezetekre, mert ott is kevés a hely!
Erre a kapitány:
- Már megbocsásson uram, de az nem faliszekrény, hanem a hajóablak!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása