Gazdaság
Đurić az oszakai Expón: Több mint 700 ezren keresték fel a szerb pavilont
Betűméret:             

Marko Đurić külügyminiszter ma meglátogatta Szerbia pavilonját az Oszakában zajló világkiállításon, amelyet eddig már több mint 700 ezren kerestek fel. A következő két hétben várhatóan a látogatók száma meghaladja a 800 ezret.

Žarko Malinović, az oszakai Expo szerbiai helyettes főbiztosa elmondta, hogy a japánok számára Szerbia Európát képviseli, a szerb pavilon pedig egyben hidat jelent az oszakai és a belgrádi Expo között.

Hozzátette, hogy emiatt Szerbia különösen vonzóvá vált számukra, mint következő úti cél.

„Szerbia interaktív kiállításán keresztül igyekszik megmutatni, hogy a játék az a szupererő, amely a jövőben ellenállóbbá teheti az embereket a civilizáció kihívásaival szemben” – mondta Malinović.

A látogatók a szerb pavilonban játszhatnak, mozgásba hozhatják a kiállítás egyes elemeit, és akár az Expo 2027 részévé is válhatnak: például úgy, hogy megtervezik a pavilon kabalafiguráját, vagy üzenetet küldenek a belgrádi Expo látogatóinak.

„Három nagy szerb tudós – Milanković, Tesla és Pupin – munkásságán keresztül mutatjuk be, hogy a játék nem csupán szórakozás, hanem az abból fakadó kreativitás képes megváltoztatni a világot. Az ő találmányaik is világformáló hatásúak voltak. Hisszük, hogy a japán pavilonlátogatók is inspirációt merítenek majd ebből, és jobb hellyé teszik a világot” – fogalmazott Malinović.

A kiállítás mellett nagy figyelmet keltett a szerb pavilon étterme is – számolt be Tominaga Maszaki, Japán szerbiai nagykövetségének munkatársa. Az étterem a második helyet szerezte meg az összes oszakai expoétterem közül.

„A gasztronómia kulcsszerepet játszik a japánok számára abban, hogy megismerjenek más nemzeteket, ezt mutatja a szerb étterem népszerűsége is. Japán egyik legismertebb gasztronómiai szakértője szerint ez a legjobb étterem az Expón” – mondta Tominaga.

Marko Đurić szerb külügyminiszter tegnap érkezett meg Tokióba, kétnapos hivatalos japáni útjának keretében. Először Kataoka Szuszumóval, Japán Külkereskedelmi Szervezete (JETRO) elnökével tárgyalt, de találkozott Minoru Kijucsival, Japán gazdasági biztonságért felelős miniszterével és a Japán–Szerbia Baráti Parlamenti Liga főtitkárával is, írja a Tanjug.

Drágul az üzemanyag - illusztráció
2026. JÚLIUS 3.
[ 13:21 ]
Szerbia-szerte a végéhez közeledik a búzaaratás. Az eddigi eredmények szerint a termés mennyisége megfelelő, a szemek minősége pedig jó, a termelők azonban elégedetlenek, mert a felvásárlási ár jóval a termelési költségek alatt marad. A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség sürgős állami beavatkozást kér a gazdák...
2026. JÚLIUS 2.
[ 11:25 ]
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter szerint minden érintett fél egyre türelmetlenebb a NIS jövőjéről szóló tárgyalások miatt, annak ellenére, hogy az amerikai OFAC újabb 30 nappal meghosszabbította a NIS és a Mol engedélyét a tárgyalások lezárására. Hozzátette, Szerbia mindent megtett annak...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:03 ]
Mától bírságot szabnak ki minden olyan 4-es kategóriába tartozó jármű tulajdonosára, illetve használójára, aki az úthasználati díjat nem elektronikus úton, TAG-készülékkel fizeti meg. A TAG-készülék használata a tehergépjárművek számára az idén január 1-jén vált kötelezővé a vonatkozó törvény alapján. A...
2026. JÚLIUS 1.
[ 12:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó