Gazdaság
Mali: Hétfőn bemutatjuk a piacfelügyelet jelentését az árak ellenőrzéséről
Betűméret:             

Siniša Mali pénzügyminiszter ma kijelentette, hogy hétfőn, szeptember 15-én mutatják be a piacfelügyelet jelentését az árak ellenőrzéséről, illetve hogy a kiskereskedelmi láncokban miként alkalmazták a haszonkulcs korlátozásáról szóló rendeletet.

„A megállapodás szerint hétfőn – vagyis hét nappal azután, hogy a piacfelügyelet megkezdte a munkáját – meglesz az első jelentés. Szívesen megosztjuk majd önökkel. Nyilvánvaló és látható az árak csökkenése szinte minden szupermarketben, ahol a haszonkulcs 20 százalék felett volt. Ahol ez nincs így, ott lakossági panaszokat is kapunk, közösen dolgozunk rajta, és azt is meg fogjuk oldani” – mondta Mali.

Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: az új gazdasági intézkedések kedvezően hatnak a polgárok költségvetésére, és a december 1-jétől esedékes béremelésekkel és nyugdíjemelésekkel együtt növelni fogják a szerbiai polgárok életszínvonalát.

„A gazdasági intézkedések kétségkívül meghozták az eredményt. Ez az árcsökkenés a bérek, a minimálbér és a nyugdíjak december 1-jétől történő emelésével együtt óriási különbséget jelent a szerbiai polgárok életszínvonalában. Ez politikánk része, és nem fogunk letenni róla: minden új intézkedés, ahogyan eddig is, mindig a polgárok érdekében történik, és a szerbiai polgárok iránti gondoskodást mutatja” – hangsúlyozta Mali.

Az Európai Unió szigorodó élelmiszeripari előírásai hatással lehetnek a szerbiai árakra is – számolt be a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS). A szabályozás a termelésre és a termékek jelölésére egyaránt kiterjed, és bár a hazai gyártók többsége már most is megfelel az uniós normáknak, új költségek így is...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:58 ]
Lassuló gazdasági növekedéssel és gyorsuló inflációval számol Szerbiában az Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzésében. A szervezet szerint a szerb gazdaság növekedése idén 2,8 százalékra mérséklődik, miközben az infláció 5,2 százalékra emelkedhet. A januárban módosított prognózis még 3...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:34 ]
2,8 százalékra emelkedett az éves infláció márciusban Szerbiában a februári 2,5 százalékról – közölte kedden a Köztársasági Statisztikai Intézet. A hivatal adatai szerint a fogyasztói árak 2026 márciusában 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, míg decemberhez képest átlagosan 1,3 százalékos...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó