Több mint fél év telt el azóta, hogy a szerb kormány elindította a fiataloknak szánt, kedvezményes lakáshitelprogramját, amelynek célja a fiatal generációk lakhatásának elősegítése és a demográfiai mutatók javítása volt.

A program értéke 400 millió euró, ebből 130 milliót „ajándékként” emlegetett az államfő, Aleksandar Vučić. Az eddigi adatok azonban meglehetősen visszafogott eredményeket mutatnak: a jogosult 20–35 évesek közül eddig mindössze 0,4 százalék – kevesebb mint ötezer fiatal – jutott hozzá a támogatott hitelhez, írja a Danas.

A konstrukció a fiatalok számára akár 100 ezer eurós kölcsön felvételét teszi lehetővé mindössze 1 százalékos önerővel, 40 éves futamidővel és kezdetben alacsony, 1,5 százalékos kamattal. Bár papíron ez kedvező feltételeket jelent, a gyakorlatban sokan nem tudnak élni vele: a fővárosban ennyiért alig találni elfogadható lakást, és a hitelfelvételhez szükséges stabil jövedelmi háttér is keveseknek adott.

A támogatás mögötti ellentmondások

Siniša Mali pénzügyminiszter szerint eddig 3 755 fiatal kapott hitelt, további 1 100 kérelem elbírálás alatt áll. Az átlagos hitelösszeg 80 ezer euró, a kamattámogatás pedig az első hat évre vonatkozik, ami nagyjából 9 700 eurós állami hozzájárulást jelent hitelenként. Ez alapján az eddigi hitelek után az államnak mintegy 48,6 millió eurót kellett volna kifizetnie – messze elmaradva a beígért 130 milliós támogatási kerettől. A fennmaradó összeg sorsa egyelőre nem világos, ahogy az sem, pontosan mit fed le a teljes, 400 millió eurós „garanciaprogram”.

Dejan Gavrilović, a Fogyasztóvédelmi Szövetség elnöke szerint az állami kommunikációban komoly zavar érződik. „Ha a 130 millió az állam ajándéka a kamattámogatásra, akkor mi a maradék 270 millió? Lehetséges, hogy ez bankgarancia, de a nyilvánosság számára másképp lett bemutatva. A számok egyszerűen nem állnak össze” – fogalmazott.

Politikai kampányfogás vagy valós segítség?

A szakértők többsége egyetért abban, hogy a programnak vannak előnyei – segíti a fiatal, jövedelemmel rendelkező családokat, élénkíti az építőipart és a bankszektort, valamint jelzi, hogy a kormány foglalkozik a fiatalok lakhatási gondjaival. Ugyanakkor a rendszer korlátozott hatókörű: leginkább azokat támogatja, akik már most is anyagilag stabilak, miközben a rászorulók továbbra sem tudnak belépni a piacra.

Gavrilović szerint a program inkább politikai kampányfogás, mintsem strukturális megoldás. „A kormány ezzel a lépéssel a saját építőipari köreit is támogatta, hiszen az állami források közvetve hozzájárulnak az ingatlanárak fenntartásához. Ugyanezt az összeget fordíthatták volna olcsóbb lakások építésére, amivel valóban szélesebb rétegek lakhatását oldhatták volna meg” – véli.

Bár a fiatalok számára nyújtott hitelprogram irányt mutat a lakhatási problémák kezelésében, a valódi hatás csak akkor lesz érzékelhető, ha az állam a támogatási rendszert hosszú távú, átlátható és fenntartható lakáspolitikába illeszti – egy olyasfajta modellbe, amely a jövő generációinak nemcsak hitelt, hanem valódi esélyt kínál az önálló életkezdésre.