Gazdaság
A Gunvor cég visszavonta a Lukoil megvásárlására tett ajánlatát
Betűméret:             

A Gunvor vállalat közölte, hogy visszavonta ajánlatát a Lukoil orosz cég nemzetközi eszközeinek megvásárlására.

Ezt megelőzően az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem fog engedélyt kiadni a Gunvor számára a tevékenység folytatására, amíg az ukrajnai konfliktus tart.

A minisztérium emlékeztetett, hogy Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozta: sürgős szükség lenne az ukrajnai háború lezárására, és mivel ez nem történt meg, a Gunvor nem kap működési engedélyt.

A pénzügyminisztérium azzal indokolta döntését, hogy a Gunvor orosz ellenőrzés alatt áll.

A Gunvor ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben hibásnak nevezte az amerikai minisztérium állításait.

„A Gunvor mindig is nyíltan és átláthatóan kommunikált tulajdonosi hátteréről és működéséről, több mint egy évtizede aktívan eltávolodott Oroszországtól, működését a szankcióknak megfelelően leállította, orosz eszközeit eladta, és nyilvánosan elítélte az ukrajnai háborút” – áll a Gunvornak az X közösségi platformon megjelentetett közleményében.

Hozzáteszik, hogy a vállalat szívesen tisztázná a félreértést. Eközben a Gunvor visszavonta ajánlatát a Lukoil nemzetközi vagyonának megvásárlására.

A szankciók alatt álló orosz vállalat korábban bejelentette, hogy ajánlatot kapott a Gunvor Grouptól a Lukoil International megvásárlására.

Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemzetközi...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:58 ]
Hosszú sorok alakultak ki az ALTA Bank újvidéki, Felszabadulás sugárúti fiókja előtt, miután a Szerb Nemzeti Bank október 31-én megvonta a pénzintézet működési engedélyét. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken az látható, hogy az ügyfelek a pénzükhöz próbálnak hozzájutni. Az ALTA Bank közölte, hogy a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 8:50 ]
December 11-éig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) – jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS). A döntés értelmében a vállalat tovább folytathatja tevékenységét, és a pancsovai...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó