Gazdaság
Zorana Mihajlović: Ha nem járnak sikerrel a Mollal folytatott tárgyalások, az államnak kell átvennie a NIS-t
Betűméret:             

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) problémájának megoldására jelenleg két lehetőség van: az egyik az orosz fél és a magyar Mol között folyó tárgyalások, a másik pedig az, hogy amennyiben ezek a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a szerb állam vegye át a NIS-t – jelentette ki ma Zorana Mihajlović, Szerbia volt kormányfőhelyettese, valamint volt energetikai, építésügyi és közlekedési minisztere.

A Tanjugnak nyilatkozva Mihajlović úgy értékelte, hogy az orosz fél és a magyar olajipari vállalat közötti tárgyalások nem a várt ütemben haladnak.

„Hogy itt valaki visszatart-e információkat vagy sem, mi történik pontosan, azt nem tudom, de tény, hogy lassú a folyamat. Tudjuk, hogy a jövőben vannak bizonyos határidők, vagyis a működési engedélyünk január 23-ig érvényes. Ez az első dolog. A másik pedig az, hogy összességében számomra lassúnak tűnik az egész történet a nyersolaj JANAF-on keresztüli érkezésével kapcsolatban is” – mondta Mihajlović.

Úgy értékelte, hogy összességében lassú mindaz, amit az orosz fél a NIS-en belül tesz.

„Természetesen egyetlen pillanatig sem akarják lényegében megváltoztatni a tulajdonosi szerkezetet, ez mindenkinek világos, de oda jutottunk, ahol most vagyunk. Ez a jelenlegi forgatókönyv, a másik pedig – ha ez nem sikerül – ismert, mi a szerb állam és a szerb kormány feladata. Az állam és a kormány feladata, hogy átvegye a NIS-t. Mert harmadik lehetőség nincs” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy reméljük az első változat megvalósulását.

Kiemelte, hogy egyértelmű: az ukrajnai háború nem fog egyhamar véget érni, miközben az idő számunkra fogy.

„Egyszerűen működő finomítóra van szükségünk, mert napi 6000 tonna dízel biztosítása nem lehetséges anélkül, hogy a finomító működne” – üzente.

Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemzetközi...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:58 ]
Hosszú sorok alakultak ki az ALTA Bank újvidéki, Felszabadulás sugárúti fiókja előtt, miután a Szerb Nemzeti Bank október 31-én megvonta a pénzintézet működési engedélyét. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken az látható, hogy az ügyfelek a pénzükhöz próbálnak hozzájutni. Az ALTA Bank közölte, hogy a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 8:50 ]
December 11-éig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) – jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS). A döntés értelmében a vállalat tovább folytathatja tevékenységét, és a pancsovai...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó