Gazdaság
Harmadik napja tart a teherforgalmi határátkelők blokádja
Betűméret:             

Harmadik napja tart a teherautók blokádja a szerbiai határátkelőkön: a határrendészet legfrissebb adatai szerint a személyforgalmi terminálokon nincs várakozás, a teherforgalom azonban továbbra is akadályozott. Az autópályák fizetőkapuinál egyelőre zavartalan a közlekedés – közölte a Motoros Szövetség.

A Vajdasági RTV híre szerint a közlekedési helyzetet több térségben nehezítik az időjárási körülmények is. A sűrű köd elsősorban Kelet-, valamint Nyugat-Szerbiában csökkenti a látótávolságot, helyenként száz méter alá. A nedves útfelület és a fagypont körüli hőmérséklet miatt jegesedés is kialakulhat, ami a rossz látási viszonyokkal együtt fokozott balesetveszélyt jelent a közlekedők számára.

A blokád gazdasági következményeire egyre több szervezet figyelmeztet. Goran Račić, a Boszniai Szerb Köztársaság Gazdasági Kamarájának elnöke arra kérte a fuvarozókat, hogy függesszék fel a tiltakozást, mivel az már most érezhető károkat okoz a termelésben és az ellátási láncokban. Aleksandar Radovanović, a Szerbiai Gazdasági Kamara regionális együttműködési központjának vezetője szerint a blokád elhúzódása napi szinten akár százmillió eurós veszteséget is jelenthet a térség gazdaságának.

Rekordszintre emelkedett a kőolajat szállító szupertankerek bérleti díja a legfontosabb útvonalakon a közel-keleti háború okozta fennakadások és a Hormuzi-szoroson való áthaladás kockázatai miatt. A Szaúd-Arábia és Kína közötti útvonalon egy tanker napi bérleti díja elérte a 647 ezer dollárt, ami tízszerese az egy...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 18:26 ]
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szeptember 30-áig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét. A vállalat augusztus 21-én nyújtott be újabb kérelmet az amerikai pénzügyminisztériumhoz annak érdekében, hogy zavartalanul folytathassa...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 20:12 ]
Összesen 2,8 milliárd dinárt irányoz elő az idei választási folyamatokra a szerbiai költségvetés javasolt módosítása – írja a Nova ekonomija. Az összegből a Köztársasági Választási Bizottság működését, a nemzeti tanácsi választások lebonyolítását és a politikai pártok működését finanszírozzák. A...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 18:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó