Gazdaság
Nem engedett az EU: Újabb kamionos blokád jöhet a határátkelőkön
Betűméret:             

Újabb határblokádokra készülnek a nyugat-balkáni fuvarozók, mert az Európai Unió elutasította a schengeni tartózkodási szabályok módosítására tett javaslataikat – közölte Neđo Mandić, a Nemzetközi Közúti Szállítás üzleti egyesület elnöke.

Hozzátette: a fuvarozók döntöttek a teherforgalmi határátkelők újbóli blokádjáról, a pontos időpont azonban még nem ismert.

„Az utolsó egyeztetés katasztrofális volt. Semmit nem fogadtak el abból, amit javasoltunk, csak azt mondták: alkalmazkodjunk a 90/180-as szabályhoz, másképp nem lehet” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy újabb blokádokra kerülhet-e sor, amennyiben nem születik megállapodás az Európai Unióval, Mandić közölte: a döntés megszületett, de egyeztetés szükséges a nyugat-balkáni országok fuvarozóival. „Amikor sikerül összehangolni az eljárást a régió más országainak kollégáival, kijelöljük a pontos dátumot is” – tette hozzá.

A montenegrói Vijesti beszámolója szerint a régió kormányai és a fuvarozók által az Európai Bizottságnak felajánlott kompromisszumokat azzal az indoklással utasították el, hogy „kivitelezhetetlenek, túl kreatívak és ellentétesek a schengeni joggal”. Felvetődött az is, hogy a sofőrök valamely közeli uniós tagállamban jelentsék be tartózkodásukat, amit a fuvarozók elfogadhatatlannak tartottak.

Aleksandra Sofronijević szerb építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter korábban kijelentette: az állam továbbra is külön státuszt kér a hivatásos kamionsofőröknek a schengeni övezetben, hangsúlyozva, hogy a követelések indokoltak és ésszerűek.

A szerbiai, bosznia-hercegovinai, montenegrói és észak-macedóniai fuvarozók korábban már blokkolták a teherforgalmi határátkelőket az EU szigorú tartózkodási szabályai miatt. A tiltakozást akkor függesztették fel, amikor az Európai Bizottság vizsgálni kezdte egy külön vízum bevezetésének lehetőségét a hivatásos tehergépkocsi-vezetők számára, amely hosszabb tartózkodást tenne lehetővé az EU-ban.

Az új belépési–kilépési rendszer a nem uniós országokból érkező sofőrök tartózkodását 180 nap alatt legfeljebb 90 napra korlátozza. A hivatásos vezetők munkájuk jellegéből adódóan ezt a határt gyorsan elérik, ami kitoloncolással vagy beutazási tilalommal járhat, emlékeztet a Tanjug.

A fuvarozók korábban figyelmeztettek: a szabály alkalmazása veszélyezteti munkájukat és a nyugat-balkáni szállítmányozó cégek fennmaradását. Az Európai Unió készülő vízumstratégiájának munkaváltozata – amelyet Brüsszelben mutattak be – szintén megállapítja, hogy bizonyos harmadik országbeli szakembereknek, köztük kamionsofőröknek, turnézó művészeknek, sportolóknak és határon átnyúló projektek szakértőinek szükségük lehet a megengedettnél hosszabb tartózkodásra anélkül, hogy tartós letelepedési szándékuk lenne.

Az Európai Unió július 1-jétől három eurós vámilletéket vezet be minden, az EU-n kívüli országból érkező csomagban található termékre. Ez tovább drágítja az olyan online platformokról történő vásárlást, mint a Temu, az AliExpress vagy a Shein. A három eurós illeték az import során fizetendő adó alapjába is...
2026. JÚLIUS 1.
[ 11:04 ]
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) újabb 30 nappal meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét. Az új engedély lehetővé teszi a NIS számára a működés folytatását, vagyis a nyersolaj-feldolgozást. „Az OFAC éppen most...
2026. JÚLIUS 1.
[ 7:42 ]
Továbbra is bizonytalan, meghosszabbítja-e az amerikai OFAC a Szerbiai Kőoaljipari Vállalat (NIS) működését lehetővé tevő különengedélyt, amely július 1-jéig érvényes. Elemzők szerint nagyobb az esélye annak, hogy Washington ismét elhalasztja a szankciók alkalmazását, de ha ez mégsem történik meg, a korlátozások már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 16:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó