Gazdaság
Francia szakértők vizsgálják, hogyan épülhetne atomerőmű Szerbiában
Betűméret:             

A francia EDF energetikai vállalat előzetes technikai tanulmányt mutat be a nukleáris energia békés célú alkalmazásának lehetőségeiről Szerbiában.

A vizsgálat célja annak feltérképezése, hogy milyen feltételek mellett lehetne a jövőben nukleáris erőművet építeni az országban. Željko Marković energetikai szakértő az RTS-nek elmondta: Franciaország bevonása különösen fontos, mivel az ország évtizedek óta jelentős tapasztalattal rendelkezik a nukleáris energiatermelés területén.

Franciaország a hetvenes évek olajválsága után döntött úgy, hogy energetikai biztonságát nagyrészt nukleáris erőművekre alapozza. Az EDF jelenleg 18 atomerőművet és 56 reaktort működtet, és jelentős tapasztalatot szerzett az új technológiák, köztük a kis moduláris reaktorok fejlesztésében is. Marković szerint ez a tudás és szakértelem biztos alapot jelenthet egy szerbiai energetikai fejlesztési terv kidolgozásához.

A készülő tanulmány három fő területet vizsgál majd. Az egyik a nukleáris energia bevezetéséhez szükséges intézményi és jogi keretek kialakítása, a másik a korszerű reaktortechnológiák – köztük a harmadik generációs reaktorok és a kis moduláris egységek – műszaki jellemzőinek elemzése, a harmadik pedig annak felmérése, miként lehetne egy esetleges nukleáris erőművet beilleszteni Szerbia villamosenergia-rendszerébe.

Miért fordul újra a világ a nukleáris energia felé?

A szakértő szerint a nukleáris energia iránt világszerte ismét növekvő az érdeklődés, elsősorban az energiabiztonság és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének igénye miatt. Az atomerőművek ugyanis folyamatosan képesek villamos energiát termelni, függetlenül az időjárási viszonyoktól, és működésük során nem bocsátanak ki szén-dioxidot. Emiatt fontos szerepet tölthetnek be az energiarendszerek stabilitásának biztosításában, különösen akkor, amikor a megújuló energiaforrások termelése időjárásfüggő.

Marković arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi globális energiapiaci bizonytalanságok tovább növelik az energiabiztonság jelentőségét. A Közel-Keleten kialakult feszültségek, valamint a kőolaj- és földgázszállítási útvonalak zavarai jelentős hatással lehetnek a világpiaci árakra. Az európai gáztárolók jelenleg viszonylag alacsony töltöttségi szinten állnak, miközben az árak már most magasabbak a korábbi évekhez képest. A szakértő szerint, ha a piaci zavarok tartóssá válnak, a gáz ára akár jelentősen tovább is emelkedhet.

Tovább emelkednek a lakásárak Szerbiában: az idei év első felében egy lakás átlagára 100.157 euró volt, ami 15,81 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A Köztársasági Geodéziai Intézet (RGZ) adatai szerint országosan az átlagos négyzetméterár 1918 euróra nőtt – írja a 021.rs a Danas...
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 15:38 ]
Közel kétmillió szerbiai polgár számlájára érkezett meg hétfőn az egyszeri állami támogatás, összesen mintegy 50 milliárd dinár értékben – közölte Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter. A támogatásból nyugdíjasok, pénzbeli szociális segélyben és gyermekpótlékban részesülők, valamint veteránellátásra...
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 12:13 ]
Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn. A benzin literje legfeljebb 1,73 euróba, a dízelé 1,85 euróba kerül. Ugyancsak hat centtel drágul a mezőgazdaságban használt kék dízel, amelynek literenkénti ára 1,40 euróra ...
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó