Gazdaság
Đedović: Most az orosz és a magyar félen a sor
Betűméret:             

Szerbia lezárta a maga részét a NIS jövőjéről folytatott tárgyalásokban, a továbbiakban az orosz és a magyar fél megállapodásán múlik a folyamat kimenetele – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter.

Elmondása szerint Belgrád sikeresen lezárta a tárgyalásokat a Mollal a részvényesi megállapodásról, amely akkor léphet életbe, ha a Gazpromnyefty értékesíti többségi részesedését a magyar olajipari vállalatnak, és az ügyletet az amerikai hatóságok is jóváhagyják.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a megállapodás értelmében Szerbia további öt százalékos részesedést szerezne a NIS-ben, ami nagyobb beleszólást biztosítana a vállalat stratégiai döntéseibe. Hozzátette, hogy a szerb képviselők szélesebb jogosítványokat kapnának az igazgatótanácsban, és lehetőségük lenne megakadályozni az ország érdekeivel ellentétes döntéseket. A tárgyalások egyik legfontosabb témája a pancsovai finomító jövője volt, a Mol pedig vállalta, hogy az üzem a korábbi évekhez hasonló kapacitással folytatja működését.

A Mol csütörtökön közölte, hogy sikeresen lezárta a szerb kormánnyal folytatott tárgyalásokat a részvényesi megállapodásról, ugyanakkor a végleges tranzakcióhoz még további egyeztetések szükségesek az eladóval és az illetékes hatóságokkal. A NIS időközben újabb engedélyt kért az amerikai pénzügyminisztérium illetékes hivatalától, hogy június 16. után is zavartalanul folytathassa működését. A vállalat helyzete azért került a figyelem középpontjába, mert az Egyesült Államok tavaly szankciókat vezetett be a NIS ellen az orosz többségi tulajdon miatt.

Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemzetközi...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:58 ]
Hosszú sorok alakultak ki az ALTA Bank újvidéki, Felszabadulás sugárúti fiókja előtt, miután a Szerb Nemzeti Bank október 31-én megvonta a pénzintézet működési engedélyét. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken az látható, hogy az ügyfelek a pénzükhöz próbálnak hozzájutni. Az ALTA Bank közölte, hogy a...
2026. OKTÓBER 31.
[ 8:50 ]
December 11-éig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatala (OFAC) – jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS). A döntés értelmében a vállalat tovább folytathatja tevékenységét, és a pancsovai...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó