Gazdaság
Fokozott ellenőrzések: 100 kilogramm élelmiszert vont ki a forgalomból az állategészségügyi felügyelet
Betűméret:             

A nyári hőség és az élelmiszerek gyorsabb romlásának veszélye miatt országszerte fokozott ellenőrzést tart az állategészségügyi felügyelet. Ljiljana Ivanjac, az Állategészségügyi Igazgatóság munkatársa közölte: egyetlen hétvége alatt a belgrádi piacokról 60 kilogramm, a belcsényi piacról pedig mintegy 40 kilogramm állati eredetű élelmiszert vontak ki a forgalomból.

Elmondta, hogy a lefoglalt áruk esetében nem volt biztosított a nyomon követhetőség, vagyis nem álltak rendelkezésre a származást és az élelmiszer-biztonságot igazoló dokumentumok.

Kiemelte, hogy a 60 kilogramm élelmiszert egyetlen hétvégi ellenőrzési akció során vonták ki a forgalomból a felügyelt belgrádi piacokon.

A termékek nem voltak megfelelően jelölve, és többnyire nem nyilvántartott, illetve nem engedélyezett élelmiszer-előállító létesítményekből származtak.

Ivanjac elmondta, hogy az ellenőrzések a bejegyzett élelmiszer-kereskedelmi egységekre és az engedély nélkül működő árusítóhelyekre egyaránt kiterjednek. A nyári időszakban a szokásos vizsgálatokat az afrikai sertéspestis miatt is szigorították.

Rámutatott, hogy a fertőző betegség számos módon terjedhet: közvetlen érintkezéssel, emberek, ruházat és munkagépek által, valamint állati eredetű élelmiszereken keresztül is.

Az Állategészségügyi Igazgatóság továbbra is kiemelten ellenőrzi az állati eredetű élelmiszerek tárolási, kihelyezési és kezelési körülményeit. A szakemberek arra kérik a termelőket, a raktározókat és az árusokat, hogy tartsák fenn a hűtési láncot, vagyis a termékeket mindig a címkén előírt hőmérsékleten tárolják, megfelelően jelölve, bevizsgálva és az állategészségügyi felügyelet által ellenőrzött állapotban.

Ivanjac hangsúlyozta, hogy az ilyen élelmiszereknek kizárólag nyilvántartott, folyamatos állategészségügyi ellenőrzés alatt álló létesítményekből szabad származniuk, és forgalomba hozataluk során kötelező a megfelelő jelölés és az előírt hőmérsékleten történő tárolás.

A nyári hónapokban különösen körültekintően kell vásárolni friss húst, tejet és tejtermékeket, tojást, valamint halat.

Arra kérte a lakosságot, hogy amennyiben olyan üzletet találnak, ahol az élelmiszereket nem megfelelően tárolják vagy nem rendelkeznek előírt jelöléssel, jelentsék azt az állategészségügyi felügyeletnek, amely azonnal ellenőrzést indít.

Az Alta Bank működési engedélyének megvonása miatt 1965 nyugdíjas nem kaphatja meg októberi járandóságát a korábban használt bankszámlájára. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) ezért megállapodást kötött a Postatakarék Bank (Banka Poštanska štedionica), amelynek fiókjaiban az érintettek...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:11 ]
Kifizetetlen villanyszámlák miatt kedden reggel kikapcsolta az áramot a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) a kragujevaci Zastava kovácsolóüzemében, ezzel gyakorlatilag leállt a termelés. A gyár mind a 220 dolgozóját kényszerszabadságra küldték, amelynek ideje alatt fizetésük mindössze 60 százalékát kapják meg. A szakszervezet...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:03 ]
Megindította a csődeljárást az Alta Bank ellen a belgrádi gazdasági bíróság – közölte kedden a Betétbiztosítási Ügynökség. A pénzintézet működési engedélyét október 30-án vonta meg a Szerb Nemzeti Bank, hétfőn pedig letartóztatták a bank tulajdonosát, Davor Macurát, akit mintegy 45 milliárd dinár jogosulatlan...
2026. NOVEMBER 3.
[ 13:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó