Gazdaság
A szakszervezetek kötelezővé tennék a hőségben végzett munkára vonatkozó szabályokat
Betűméret:             

A hőhullámok miatt a szerbiai munkaügyi minisztérium ismét ajánlásokat adott ki a szabadtéren dolgozók védelmére, a szakszervezetek azonban azt szeretnék, ha ezek jogszabályban rögzített kötelezettségekké válnának.

A jelenlegi iránymutatás szerint a munkáltatóknak biztosítaniuk kell többek között a gyakori pihenőket, a dolgozók váltásban történő munkavégzését, az ivóvizet és a pihenőhelyet, valamint a legmelegebb órákban kerülniük kell a nehéz fizikai munkát.

Mira Božić, a munkavédelmi igazgatóság képviselője emlékeztetett arra, hogy az első ajánlásokat még 2013-ban adták ki, azokat pedig 2024-ben a gyakoribb és intenzívebb hőhullámok miatt felülvizsgálták. Kiemelte: bár a munkáltatók az időjárást nem befolyásolhatják, kötelesek felmérni a kockázatokat és úgy megszervezni a munkát, hogy a dolgozók egészségét ne veszélyeztesse a hőség. Hangsúlyozta azt is, hogy hőguta gyanúja esetén azonnal mentőt kell hívni.

A szakember szerint a legnagyobb veszélynek az építőiparban, a mezőgazdaságban, a kommunális szolgáltatásokban, a sürgősségi ellátásban és a villamos távvezetékeken dolgozók vannak kitéve. Ha a munkavállalók úgy érzik, hogy a munkáltató nem biztosítja az előírt munkavédelmi feltételeket, a munkaügyi felügyelőséghez fordulhatnak, amely kötelezheti a céget a hiányosságok megszüntetésére, szükség esetén pedig szabálysértési eljárást is indíthat.

A minisztérium szerint folyamatban van az egyeztetés arról, hogy az ajánlások kötelező érvényűvé váljanak. A munkáltatók és a reprezentatív szakszervezetek részvételével zajló tárgyalásokon azt vizsgálják, miként lehetne a magas hőmérsékleten végzett munkára vonatkozó előírásokat jogszabályban rögzíteni.

Saša Torlaković, az építőipari dolgozók szakszervezetének képviselője szerint erre mielőbb szükség van. Úgy véli, 36 Celsius-fok felett kötelezővé kellene tenni a hőség elleni védelmi intézkedéseket, mert a jelenlegi ajánlások csak a felelősen működő munkáltatóknál érvényesülnek. Szerinte a legtöbb munkabaleset azokon az építkezéseken történik, ahol a munkások szervezetlenül, több alvállalkozón keresztül dolgoznak, és nincs szakszervezeti védelem. Ilyen körülmények között a hőség tovább növeli a magasból történő leesések, a hőguta és más súlyos balesetek kockázatát.

Két dinárral drágul az üzemanyag - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 17:34 ]
Az energiastratégia szerint az évtized végére Szerbiában a megújuló energiaforrások részarányának el kell érnie a 45 százalékot. A Nemzetközi Energiaügynökség arra figyelmeztet, hogy a jövő év végéig világszerte jelentősen és gyorsan növekszik majd a villamos energia iránti kereslet. Danijela Isailović, a Szerbiai...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 11:06 ]
A Ryanair ír fapados légitársaság arra figyelmeztetett, hogy jelentősen emelkedhetnek a rövid távú európai repülőjáratok jegyárai, ha 2027 nyaráig tartósan magas marad az olaj ára. Egyes légitársaságokat akár csőd is fenyegethet. A vállalat közlése szerint a kerozin hordónkénti ára jelenleg mintegy 140 dollár, míg a...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 13:48 ]
Augusztus 31-én a szerbiai lakosság és a gazdasági szereplők banki hiteltartozása összesen 4.757,19 milliárd dinárt tett ki. Ebből a lakosság tartozása 2.161,30 milliárd, a jogi személyeké 2.493,62 milliárd dinár volt, a fennmaradó összeg pedig a vállalkozók adóssága. A Szerbiai Bankszövetség Hitelirodájának...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó