Gazdaság
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf és a Mol
Betűméret:             

A horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf és a Mol-csoport megállapodást kötött 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról 2026-ra – közölte a horvát társaság csütörtökön.

A szerződés szerint a Janaf vezetékrendszerén január 1. és december 31. között összesen 2 millió 50 ezer tonna nyersolajat szállítanak.

A megállapodás "take or pay" konstrukcióban jött létre, vagyis a megrendelő akkor is kifizeti a lekötött szállítási kapacitást, ha azt nem vagy csak részben használja ki. A szerződés egyben rögzíti a január 1-jén megkezdett együttműködés valamennyi feltételét.

A tárgyalások során a Mol több alkalommal kifogásolta a Janaf szállítási díjait és műszaki kapacitását. A horvát társaság visszautasította a bírálatokat, hangsúlyozva, hogy díjait átlátható módon, a szállítási útvonal hossza és a lekötött mennyiség alapján állapítja meg.

A Janaf az idei első fél évben 74 millió euró összbevételt ért el. Bruttó nyeresége 34 millió euró, nettó nyeresége pedig csaknem 28 millió euró volt. A kőolajszállításból, valamint a kőolaj és az olajtermékek tárolásából 70 millió euró bevétele származott, ennek csaknem 74 százaléka, 52 millió euró külföldi ügyfelektől folyt be.

A zágrábi székhelyű Janaf üzemelteti az Adria-kőolajvezeték horvátországi szakaszát, amely a közép-európai térség egyik alternatív kőolajszállítási útvonala. A vállalat tagja a mediterrán olajipari társaságokat tömörítő MOIG-nak. (MTI)

Szeptember 27-éig meghosszabbította a szerb kormány az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adó 25 százalékos csökkentését. Az erről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben jelent meg. Siniša Mali, az ügyvezető kormány pénzügyminisztere közölte, hogy az intézkedés legalább további egy hétig marad érvényben....
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 13:56 ]
Továbbra sem tudni, mikor fizetik ki a gazdáknak a hektáronként 17 ezer dináros vetőmag-támogatást – közölte Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke. Mint mondta, erre Dragan Glamočić mezőgazdasági minisztertől sem kaptak konkrét választ. Nagy a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 21:24 ]
Ismét 100 dollár fölé emelkedett a kőolaj hordónkénti ára, a dízel világpiaci ára pedig ennél is gyorsabban nőtt. Željko Marković energetikai szakértő szerint Szerbiában jelenleg elegendő villamos energia áll rendelkezésre, a közelgő fűtési idény egyik legnagyobb kihívását azonban a magas földgázárak...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 17:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó