Gazdaság
Idei mélypontjára gyengült a dinár az euróval szemben
Betűméret:             

A dinár pénteken az idei év eddigi legalacsonyabb árfolyamára gyengült az euróval szemben. A Szerb Nemzeti Bank (NBS) hivatalos középárfolyama szerint egy euró 117,6089 dinárt ér – közölte a Beta hírügynökség.

Csütörtökön még 117,6018 dinárt kellett fizetni egy euróért, vagyis a szerb fizetőeszköz értéke egy nap alatt kismértékben tovább csökkent.

A dinár egy hónappal ezelőtti árfolyamához képest 0,1 százalékkal gyengült, míg az egy évvel korábbihoz és az év elejihez viszonyítva egyaránt 0,3 százalékkal ér kevesebbet.

A szerb fizetőeszköz idén január 5-én volt a legerősebb az euróhoz viszonyítva, amikor egy euróért 117,3016 dinárt kellett fizetni.

Bár a pénteki árfolyam éves mélypontot jelent, a változás mértéke továbbra is viszonylag csekély. A dinár és az euró árfolyama hosszabb ideje szűk sávban mozog, amiben jelentős szerepe van a Szerb Nemzeti Bank árfolyam-stabilizáló politikájának.

A szlovén Bidigital vállalat megállapodott a szerbiai Gigatron műszaki áruházlánc teljes, százszázalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. Az üzlet létrejöttével a térség egyik legnagyobb elektronikai kereskedelmi csoportja jöhet létre, több mint 550 millió eurós éves bevétellel és 1700 alkalmazottal. A...
2026. NOVEMBER 5.
[ 12:01 ]
Nem kell tartani attól, hogy a szerbiai hatalomváltás megingatja az ország gazdasági stabilitását – állapította meg legfrissebb elemzésében a Bank of America. Az amerikai pénzintézet szerint az új kormány várhatóan megőrzi a költségvetési fegyelmet, nem növeli jelentősen az államadósságot, és a monetáris politikában...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:43 ]
Jövő március végéig bezárja nagybecskereki üzemét a német Dräxlmaier (Drekslmajer) vállalat, amely az autóipar számára gyárt kábelkötegeket. A döntés következtében mintegy 1100 dolgozó veszíti el a munkahelyét. A cég vezetősége az alkalmazottaknak küldött értesítésében közölte, hogy nem sikerült új...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó