Gazdaság
Több mint 16 ezer szerbiai munkavállaló kapja meg ma a minimálbért az államtól
Betűméret:             

Az újonnan alapított vállalatok dolgozói számára ma fizetik ki a fejenként 36 440 dináros összeget, vagyis két, 60 százalékos minimálbér összegét. A pénzt összesen 10 289 vállalat kapja meg, írja a Tanjug.

Összesen 16 544 munkavállalónak fizeti ki az állam a minimálbért.

A 36 440 dinárt annak a 8141 vállalatnak a dolgozói kapják meg, amelyek március 15-e és július 20-a között alakultak, valamint annak a 2148 vállalatnak a dolgozói is, amelyek korábban nem vették igénybe az első támogató intézkedéseket.

Az újonnan alapított vállalatokban 11 074 alkalmazott kapja meg a pénzt, a többi vállalatban pedig 5470-en. Összesen valamivel több mint 596 millió dinárt fizetnek ki.

Siniša Mali pénzügyminiszter korábban azt mondta, ez a segély további ösztönzés az újonnan alapított vállalatok piaci megszilárdítására.

Korábban öt minimálbért fizetett ki az állam a gazdaság támogatására, mégpedig három teljes összegűt, valamint két esetben a minimálbér 60 százalékát.

A polgároknak és a gazdaságnak szánt gazdasági intézkedéscsomag teljes értéke mintegy 5,8 milliárd euróra rúg, ami a GDP 12,5 százaléka.

Aleksandar Vučić szerb elnök ma este a Pink televízióban bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok – amely szankciókat vezetett be a NIS olajtársasággal szemben az orosz tulajdonosi háttér miatt – figyelmeztetést küldtek a Szerb Nemzeti Banknak (NBS) a Dina fizetőkártyával történő benzinkúti fizetésekkel...
2025. OKTÓBER 17.
[ 20:17 ]
Közzétették az új üzemanyagárakat, amelyek ma 15 órától érvényesek. A következő egy hétben az eurodízel literenkénti ára 192 dinár lesz, míg az europremium BMB benzin ára literenként 176 dinárra csökken. Ez azt jelenti, hogy mind a benzin, mind a dízel ára két dinárral csökkent az előző héthez képest. Az...
2025. OKTÓBER 17.
[ 13:01 ]
A globális olajkereslet ugyan mérsékelt növekedést mutat, továbbra is elmarad a korábbi évek átlagától, miközben a világpiaci készletek elérték a legmagasabb szintet az elmúlt négy évben – áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb havi jelentésében. Az ügynökség adatai szerint 2025 harmadik...
2025. OKTÓBER 16.
[ 18:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó